Oldal kiválasztása

Nintendo Wii U – Karácsony előtt mutatkozik be

Nintendo Wii U – Karácsony előtt mutatkozik be
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo elnöke, Satoru Iwata a cég tegnapi üzleti jelentésében elárulta, a nagyobb régiókban, így Európában is karácsony előtt mutatkozik majd be a Nintendo Wii U.

Iwata ugyan pontos megjelenési dátumot nem árult el, a beszámolójában azonban megerősítette, a legfontosabb régiókban, így Ausztráliában, Európában, Észak-Amerikában és Japánban is karácsony előtt mutatkozik be a Wii-t nyugdíjazó, tavalyi E3-on bemutatott új konzol.

 

A legfrissebb híresztelések egyébként arról szólnak, hogy a hatalmas kijelzőt kapott kontrollerrel érkező Wii U kétszer erősebb, mint az Xbox 360, azonban a fejlesztők között többen csalódottságuknak adtak hangot, a kiotóiak által beharangozott komoly teljesítménynövekedés ugyanis véleményük szerint elmaradt, s ez megint csak kevés lehet majd a konkurenciához képest, ráadásul így a fejlesztőknek is újra kellett gondolniuk terveiket, elképzeléseiket, hiszen nem tudják kihozni a gépből azt, amit eredetileg szerettek volna.

 

A Nintendo azonban állítja, a jelenlegi fejlesztői gépek nem véglegesek még, de ennek részleteit is csak az E3-on hintik majd el.

Translate »