Oldal kiválasztása

Star Wars: The Old Republic – Már a 2013-as tartalmak készülnek

Star Wars: The Old Republic – Már a 2013-as tartalmak készülnek
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A BioWare és a Star Wars: The Old Republic játékdirektora, James Ohlen egy interjúban elárulta, a csapat már készül a játék következő nagy frissítésére, miközben a jövő évi újdonságokon is gőzerővel dolgoznak.

A játékdirektor elárulta, az első, már megjelent tartalmi kiegészítés után készül a Game Update 2 nevű következő csomag is, melyben látogatható lesz egy új planéta, a Denova, illetve kapunk 8-16 fős vadonatúj Warzone-okat és Operationöket is, valamint bemutatkozik a Rise of the Rakghouls folytatása, és a tervek szerint űrcsatákkal is bővülni fog a kínálat.

 

Ohlen az interjúban arra is kitért, hogy egy külön csapat már a 2013-as frissítéseken is dolgozik, ezek ugyanis komoly munkát és előkészületeket kívánnak. A történetírók már a sztorikon dolgoznak, miközben az átvezetővideók és a hangfelvételek munkálatai is elkezdődtek.

Translate »