Oldal kiválasztása

PSVitára látogat a Mortal Kombat

PSVitára látogat a Mortal Kombat
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavaly áprilisban boltokba került Mortal Kombat reboot idén tavasszal átirat formájában a jövő hónapban megjelenő PlayStation Vita rendszeren is tiszteletét teszi. Ed Boonm, a sorozat atyja és a NetherRealm Studios társalapítója az első részleteket is elárulta.

A hét közepén jelentette be a Warner Bros. Interactive Entertainment, hogy a konzolokon nagy sikert aratott, több mint hárommillió eladott példányt is átlépő Mortal Kombat reboot idén tavasszal az Európában február huszonkettedikétől elérhető PlayStation Vitára is tiszteletét teszi. Ed Boon, a sorozat atyja a PSBlognak adott interjúban elárulta, az átirat mindazt tartalmazni fogja, amit a PlayStation 3-as változat, így kapunk egy teljes Story módot, az eddig megjelent összes letölthető kiegészítést, extra karaktereket, valamint a Vita képességeihez igazított bónuszokat és irányítást.

 

A NetherRealm Studios társalapítója ígéri, stabil 60 FPS-sel gyepálhatjuk majd egymást, miközben lehetőségünk lesz online összecsapásokat vívni, illetve közel 150 Challenge Tower extra kihívásban megvillantani képességeinket.

 

Translate »