Oldal kiválasztása

Super Mario 3D Land – Játékteszt

Super Mario 3D Land – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mindenki kedvenc bajuszos vízvezeték-szerelője ismét visszatér, hogy kiszabadítsa az elrabolt királylányt. A jól ismert mesét ezúttal a Nintendo 3DS-re megjelent Super Mario 3D Land foglalja keretbe, s meséli el.

A Nintendo 3DS premierje nem indult zökkenőmentesen, a kiotóiak mégis nagyon ügyesen időzítették a szemüveg nélküli térhatást ígérő kézikonzol árcsökkentését, hiszen ezzel okosan készítették elő a terepet olyan címeknek, mint a Mario Kart 7-nek, vagy jelenlegi tesztünk alanyának, a Super Mario 3D Landnek. Mindkét produkció egy jól bejáratott, komoly tradíciókkal rendelkező sorozat új tagjaként látogatott el a 3DS-re, hogy annak képességeit kiaknázva és kidomborítva bebizonyítsa, igenis van létjogosultsága a Nintendo új konzoljának. A Super Mario 3D Land éppen ezért nem rest a korábbi évek részeiből átemelni a kreatív elemeket, de mindezt nagyon elegánsan teszi, a látottak ugyanis komoly kohéziót alkotva remek egységként funkcionálnak minden egyes alkalommal, ezzel biztosítva, hogy napjaink egyik legjobb handheld platformerét köszönthessük személyében.

 

A játék pályái a kézikonzolos hagyományokhoz hűen nem túl hosszúak, tulajdonképpen a nyolc világ egyes helyszínei percek alatt letudhatóak, még akkor is, ha Mario-veteránként mindent felszedhetőt, összegyűjthetőt megkeresünk. Az egyes pályák mégis szerethetőek, egyszer se fulladnak unalomba, köszönhetően annak, hogy mindegyik valami apró, de a játékmenetet pont annyival fűszerező újdonságot képes felvonultatni, amivel mindvégig érdekes tud maradni a Super Mario 3D Land. Visszaköszönnek a klasszikus csapdák és ellenfelek, mi pedig segítségül hívhatjuk Mario jól ismert segédeszközeit, mint például a mosómaci-ruhát, a propelleres fejfedőt, a tüzes virágot vagy a csillagot. Érdekes játékmechanikai megoldás, hogy öt halál után a játék mentőövet dob, és aranyruhás Tanooki jelmezt ölthetünk magunkra, tíz halálozás után pedig a P-Winget vehetjük igénybe, ami automatikusan a pálya végére repít minket. A Super Mario 3D Landben erre azonban szinte egyáltalán nem lesz szükségünk, legalábbis a fő cselekményszál nyolc világának végigjátszása alatt.

 

A játék ugyanis úgy képes szórakoztató és addiktív maradni, hogy meglehetősen könnyű kihívások elé állítja a rajongókat. Bowsert legyőzve, a csinos királylányt, Peach-et pedig kiszabadítva azonban újabb tartalmak nyílnak meg, így nyolc új világ lesz elérhető, melyben az alapmódban megismert helyszínek köszönnek vissza, olykor teljesen felforgatott állapotban. A speciális lokációk komolyabb kihívást ígérnek, több a csapda, az ellenfél, olykor az idővel is komolyan harcban fogunk állni, ráadásul a fent említett extra segítségekre se számíthatunk.

 

Ami a látványt illeti, remekül használja ki a Super Mario 3D Land a térhatás nyújtotta lehetőséget, és ügyesen játszik a mélységérzettel a játék. Ezzel szemben sokszor belefutunk majd kamerakezelési problémákba, és ebből kifolyólag önhibánkon kívüli elhalálozásokba. A pályatervezés mindezek ellenére pazar, az animációk elképesztően néznek ki 3DS-en, és a színes világ nyújtotta panorámában is sokszor érdemes egy-egy pillanatra elidőzni.

 

A Super Mario 3D Land pontosan azt hozza, amit a bajszos vízvezeték-szerelő eddig megjelent kalandjaitól elvár az ember. Könnyed, szórakoztató játékmenetet, aranyos körítést, remek platformer szekvenciákat és mesés világot. Ha Nintendo 3DS tulaj vagy, vétek lenne kihagyni!

 

Értékelés: 9/10

Translate »