Mission Impossible: Fantom Protokoll – Filmkritika
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Az új Mission Impossible az év egyik meglepetéseként szó szerint teljesítette a lehetetlent, hiszen nem csak egy sikerszéria miatt felhúzott követelményekkel, de Tom Cruise manapság rosszul csengő hírnevével is meg kellett küzdenie.
A Mission Impossible: Fantom Protokoll egyértelműen a mai igényekhez lett igazítva. Amíg a tizenöt évvel ezelőtti első részben az okos cselekményszövés volt a fő feszültségforrás, addig az új, negyedik epizód minden egyes képkockájával a látvány iránti igényeink szomjoltárása fókuszál. Teszi mindezt úgy, hogy egyetlen percre se feledkezik meg örökségéről, így ha nem is kapunk olyan okos sztorit, mint akár az első, vagy harmadik epizódban, kliséi ellenére mégis kiemelkedik a tömegből a Fantom Protokoll atomháborút vizionáló történetete. Ennek megfelelően a jól ismert pillérekre támaszkodik, Magyarországról indulva (a film nyitóképei a Keleti pályaudvarnál indítanak) bejárjuk gyakorlatilag a világ keleti féltekét, így Ethan Hunt és csapata megjárja Oroszországot, Dubai-t és Indiát, miközben a szokásos lehetetlen helyzetekkel kell szembenézniük.
A fő szál ezúttal egy svéd anarchista tudós körül kering, de miközben Hunt a Kreml-ben igyekszik pontot tenni egy ügy végére, egy terrorista akciónak köszönhetően hamar az orosz hatóságok látószögébe kerül. Az amerikai kormány azonnal leállítja az Impossible Mission Force-ot. Beindul a Fantom Protokoll, és Ethan Huntnak és új csapatának be kell épülnie, hogy tisztára mossák a szervezet és saját nevüket. Nincs segítség, nincsenek összekötők, fű alatt kell akcióba lépniük.
Az új Mission Impossible nem veszi komolyan magát, s éppen ezért tud szinte a film végéig szórakoztató lenni. Egyértelműen az idei esztendő egyik legjobb popcorn mozijáról van szó, melyben ügyesen lettek adagolva az akciók és a humor, amit rendszerint s a harmadik részből átmentett Simon Pegg által megformált Benji karaktere szolgáltat. Nagy kár, hogy a meglehetősen dinamikus, feszes tempó (egyértelműen a Dubai-os rész a Fantom Protokoll csúcspontja) a film utolsó negyedére szinte teljesen leül, s a kötelező romantikus, ellágyulós résszel búcsúzik.
Értékelés: 8/10
