Oldal kiválasztása

Gears of War 3 – PlayStation 3-ra biztosan nem, másfél órányi átvezető

Gears of War 3 – PlayStation 3-ra biztosan nem, másfél órányi átvezető
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Cliff Bleszinski, a sorozat dizájnere az IndustryGames-nek adott interjúban elmondta, az előre látható jövőben biztosan nem fog PlayStation 3-ra költözni a Gears of War sorozat.

Bleszinski az interjúban úgy nyilatkozott, remek üzleti kapcsolatot ápolnak a Microsofttal, így semmi okuk arra, hogy esetleg bővítsék a Gears of War platformkínálatát, vagyis a jövőben biztosan nem látogat a Sony konzoljára Marcus Fenix és kompániája. A dizájner kijelentése azért is érdekes, mert az Epic elnöke, Mike Capps a GDC-n még azt mondta, mindenképpen szeretné PlayStationre is elhozni a sorozatot.

 

Emellett arra is fény derült, hogy a harmadik rész közel másfél órányi átvezetőt tartalmaz majd, ami a közel tizenkét órás játékidőhöz viszonyítva nem is olyan sok.

 

A Gears of War 3 szeptember huszadikán fog megjelenni, kizárólag Xbox 360-ra, és az infók mellé egy ráadás videónk is van, melyben Jimmy Fallon műsorában demózza a GoW 3-at Bleszinski. Aki lemaradt az E3-as prezentációról, az most pótolhatja.

Translate »