Oldal kiválasztása

Chicks n Vixens Windows Phone 7-es telefonokra

Chicks n Vixens Windows Phone 7-es telefonokra
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az utóbbi időben elég komolyan elharapózott az Angry Birds-kultusz, aminek következtében természetesen megjelentek a klónok is. A WP7-re megjelent verzióval sikerült túlszárnyalni az elődöket is.

Nagyon sok újdonságot nem lehet mondani a játékról, hiszen a koncepció ugyanaz, mint a kastélyrombolós játékokban, vagy bármely más utánérzés esetén. Itt most éppenséggel háztájival dobálhatjuk meg a rókákat, akik egyébként piszkosul idegesítő jelenségnek számítanak, mert ha nem sikerül őket jól eltalálni, képesek elkapni a rájuk eső elemeket (pl. faoszlopokat), ha pedig nem jártunk sikerrel, és akár csak egy is életben maradt, akkor táncra is perdülnek. Különböző kotkodácsoló jószágokkal próbálkozhatunk a ravaszdik likvidálása során, van, amelyik pl. tojást pottyant ki magából, míg egy másik öngyilkos merénylőként száll a ringbe, és a képernyőre koppintva aktiválhatjuk a törzsére tekert robbanószerkezetet. Természetesen itt is a későbbi pályákon majd taktikáznunk is kell, nem mindegy, a sorrendnek megfelelően pontosan hová célozzuk be a szárnyasainkat.

 

A játék kiváló unaloműző, ráadásul temérdek pálya található meg benne. Ahogy más alkalmazások esetében, itt is van próbaverzió, és a teljes változat is csupán 0.75 fontba kerül, ami óriási fegyvertény a sokszor 2-3 font költséggel járó alkalmazásokkal szemben. Ne az XBOX Live alkalmazások között keressétek, mivel nem került be közéjük (valószínűleg ezért is maradhatott ilyen olcsó). Ha pedig leszedtétek a játékot, akkor a főképernyőn felajánlott ingyenes Chickens Can Dream című alkotást is érdemes beszerezni, amely főszereplője szintén egy szárnyas lény, ám itt teljesen másról van szó, mert folyamatosan lefelé esik főhősünk, és a giroszkóp segítségével kell őt irányítanunk.

 

A Chicks n Vixens az utóbbi idők egyik legjobb független játéka, amelyben egyedül a kevés és idegesítő zene lehet negatívum, illetve néhány kisebb bug. Viszont jó hír, hogy az alkalmazást folyamatosan fejlesztik, így újabb pályák és javítások is várhatók folyamatosan.

Translate »