Oldal kiválasztása

Így fest majd a PlayStation Portable 2?

Így fest majd a PlayStation Portable 2?
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Kotaku jóvoltából egy vadonatúj kép került nyilvánosságra, amely a hírek szerint a sokat pletykált PlayStation Portable 2-t ábrázolja. Kamu, vagy valódi koncepciós rajzot csíptünk nyakon?

Minden jel arra utal, hogy a Sony nyakig ül a PlayStation Portable 2 fejlesztési munkálataiban, hogy még az idei évben piacra kerülhessen a masina. Egyelőre semminemű hivatalos információ nem került napvilágra, ezért kénytelenek vagyunk lépten-nyomon szóbeszédekre hagyatkozva informálódni, de mi ezt sem bánjuk különösebb módon, mert ennek is megvannak a maga, kis örömei. Nos, a Kotaku nyomokban úgy véli, ráleltek a még be sem jelentett PlayStation Portable 2 első, valódinak sejtett koncepciós rajzára, melyet lentebb tekinthettek meg saját szemeitekkel.

 

A képen látható masina határozottan érintő kijelzős képességekkel rendelkezik, valamint SD memóriakártyákkal is kompatibilitást mutat. A handheld konzolon továbbá két analóg kar fedezhető fel, illetve jól látható módon szétcsúsztathatós dizájn jellemzi a gépet. A koncepciós ábrán szereplő darab egyébként kísértetiesen hasonlít az egyelőre szintén pletykaszinten létező PSPhone kialakítására, amivel jelenleg nem igazán tudunk mit kezdeni. Kicsit bűzös még ez a történet, a kép is több sebből vérzik, de egy ízes szóbeszédnek mindenképp megteszi.

Translate »