Oldal kiválasztása

A UbiSoft tulajdonában a Longtail Studios

A UbiSoft tulajdonában a Longtail Studios
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A franciák bevásároltak, a kiszemelt fejlesztőcsapat pedig ezúttal a Michael Jackson: The Experience játék mögött álló Longtail Studios volt.

A UbiSoft egy újabb stúdióval gyarapodott, miután megvásárolta a Michael Jackson: The Experience játék mögött álló Longtail Studios-t. A quebec-i csapatból 48 főt a UbiSoft itteni irodáiba irányítottak át, további öt, vagy hat főt pedig a pletykák szerint menesztettek. A Longtail másik három stúdióját és egyéb kirendeltségeit nem érintette az üzlet, az csupán a quebec-i brancsra vonatkozott, akik egyébként a teljes gárda durván felét tették ki létszámukkal.

 

A Longtail egyik szóvivője elárulta, hogy hamarosan megindul az embervadászat a halifax-i team kibővítésére, így a többi projekt erősítést kap emberfronton, ezáltal a fejlesztések meglódulhatnak majd. A Michael Jackson: The Experience Wii-s, DS-es, valamint PSP-s verziója november második felében jelenik meg, a PlayStation 3-as, illetve Xbox 360-as változatok pedig csak valamikor jövőre készülnek el.

Translate »