Oldal kiválasztása

Dynasty Warriors 7 – Befutott az első trailer

Dynasty Warriors 7 – Befutott az első trailer
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Dynasty Warriors 7ről szinte minden héten tudunk valami újat mondani, vagy éppen mutatni, a Tecmo Koei látszólag ügyesen tartja köztudatban a Tokyo Game Show-n bejelentett címet.

A Dynasty Warriors 7-ről már tudunk egy s mást. Tudjuk, hogy nyugatra március huszonötödikén érkezik meg, ráadásul a PlayStation 3 mellett Xbox 360-ra is, valamint szintén ismereteink tárházát gyarapítja, hogy sztereoszkopikus 3D-ben is élvezhetik majd mindazok, akik rendelkeznek megfelelő tévékészülékkel. Lesznek új karakterek játékban, de ami biztosan nem változik az előző részekhez képest, az a tradicionális játékmechanika, hiszen ezúttal is a masszív hentelés jutott osztályrészül a produkciónak. Megérkezett a Dynasty Warriors 7 első trailerje, amely nagy-nagy bánatunkra gameplay mozzanatoktól abszolúte mentes lett, kizárólag CGI jelenetekből építkezik, viszont igencsak látványos momentumok szemtanúi lehetünk, ha szánunk rá röpke másfél percet. A zenei háttér zúzós, ahogy illik, a hangulat és a vágy kellően fokozva lészen. Ennyit ígérhetünk a másfél percért cserébe. Senkit ne tévesszen meg a videóban szereplő hatos szám, hiszen a japánoknál Shin Sangoku Musou 6 címen fut a projekt, tehát ebben eltér majd a nyugati kiadásoktól.

Translate »