Kinect – Hardverteszt

Majdnem pont három hónapja írtunk arról, hogy kipróbálhattuk a Kinectet a Microsoft magyarországi főhadiszállásán, és körülbelül azóta nagyjából képbe is kerülhetett mindenki, aki a Kinectre volt kíváncsi, hiszen az egész országot bejáró turné indult szinte közvetlenül utána, hogy megismertesse a technológiát a potenciális vásárlókkal. Bár a Microsoft óriási reklámkampányt folytatott külföldön, itthon azért jóval kisebb előkészületek előzték meg a mozgásérzékelős eszköz megjelentetését, bár a végére azért sikerül jól egyszerre időzíteni mindent: egy napon vált elérhetővé a magyar „pulis” LIVE, a Kinect, ráadásul mindezt a Microsoft saját szervezésű játékshow-ja, a Budapest Game Show keretein belül jelenthette be.

 

Azóta nagyjából már világos volt a koncepció: nem lesz beépített központi számítási egység a kiegészítőben, nagyjából 40 ezer körüli áron lehet megvásárolni, és a játékok 10 ezer forint környékén kaphatók. Továbbá azt is tudtuk, hogy milyen címek érhetők el első körben, ezek közül is a legnagyobb érdeklődés a Dance Central, a Sonic Free Riders és a Fighters Uncaged játékokat övezte, de sok más címet is bejelentettek a jövő évre, így semmi kétség nem férhetett hozzá, a Kinect nem csupán a casual gamereket szólítja meg.

 

Elérkezett a november 10., amit egy kicsit keserű szájízzel vártunk, mivel már 1-2 héttel a megjelenés dátuma előtt közölték a Microsoftnál, hogy problémákba ütközhet a kütyü tesztelése, mivel elég kevés példány érkezik az országba, örülnek, ha egyáltalán ki tudják szolgálni a kedves vevőket. Aztán persze még az előzetes igényeknél is kevesebb érkezett a mozgásérzékelőből Magyarországra, ráadásul a Microsoft azt a balga elképzelést követte, hogy teljesen külön, egymástól elválaszthatatlan termékként összecsomagolja az Xbox 360 S konzolt és a Kinectet – így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a cikk írásának pillanatában jó egy hetes várólistára lehet csak feliratkozni a két MS által kedvelt forgalmazónál (nem titok, ez az 576 és a MediaMarkt), ha az ember Kinectet szeretne venni, ha pedig más forrásból, például kedvenc konzolos boltunkból szeretnénk megvásárolni a kütyüt, akkor jó két hetes várakozásra számíthatunk. Utóbbi esetében még akkor is, ha hónapokkal korábban rendeltük meg a kiegészítőt – ugyanis a boltok nagy része egyetlen darabot sem kapott belőle, mind a fent említett két partnerhez ment… Ellenben, ha most vennénk új konzolt, akkor nincs más dolgunk, mint besétálni a legközelebbi boltba, és leemelni a polcról a terméket. Az összecsomagolt változatból ugyanis egyelőre még nincs hiány.

 

De a visszásságok után feltételezzük inkább azt, hogy sikerült szerencsésen rátenni a mancsunkat egy Kinectre, ami egyébként mind a régi, mind az új, S-típusú (slim) konzolokkal működik. Előbbi esetében a tetszetős csomagolásban helyet kapott hálózati tápegységet és az USB-csatlakozót kell használnunk (és a wi-fi adaptert egy hosszabbító kábel segítségével az elülső USB-portok egyikébe csatlakoztatni), utóbbi esetében pedig az erre a célra szolgáló Kinect-aljzatot használhatjuk. Egy kis rendszerfrissítést követően (amely, ha nem sikerül, újrázást igényel (a konzol ki- és bekapcsolása megoldja a dolgot), máskülönben nem ismeri fel rendesen a konzol a kütyüt) máris a Kinect beállításai következnek, ami alaphelyzetben nem egy macerás dolog, viszont ha szeretnénk magunkat felismertetni, akkor egy ennél hosszabb, több lépésből álló folyamatot kell végigzongoráznunk. Mielőtt azonban végigvennénk a beállítási lépéseket, szóljunk néhány szót a Kinect elhelyezéséről.

 

Azt tudni kell, hogy a Kinectet a televízióra, a televíziókészülék elé vagy a fölé, a falra helyezhetjük. Illetve lehet hozzá kapni állványt is. Az alapcsomagban semmilyen segédeszköz nem található ehhez, a kiegészítők forgalmazását a PDP nevű vállalat nyerte el a Microsofttól, így ők gyártanak különböző, rögzítésre alkalmas termékeket. Az eddig született értékelések alapján elmondható, hogy a monopolhelyzet nem tett jót a termékeknek, mivel a televízióra szerelhető változat nagyon silány alapanyagokból áll, ráadásul alapból sem igazán éri meg az érte elkért kb. 8 ezer forintot. A falra szerelhető, olcsóbb változat már inkább, főleg, hogy azt is úgy alakították ki, hogy a Kinect motoros mozgását ne akadályozza. És hogy mindezekre miért is van szükség? Bárki, aki megveszi a Kinectet, pillanatokon belül szembesül majd azzal, hogy a legnagyobb rendszerkövetelmény a szabad hely lesz, ráadásul a hangfelismeréshez az sem árt, ha elhelyezése nem közvetlenül hangsugárzó elé/mellé történik (bár tesztünk során még ekkor is nagyon jól funkcionált a hangfelismerés).

 

A Kinect használatához ugyanis irgalmatlanul sok hely kell. A kamerát ugyebár velünk szemben kell elhelyezni, ráadásul úgy, hogy pont felénk nézzen, ellenkező esetben a távolságot nem fogja tudni pontosan felmérni. Mert hogy a Kinect ugyebár a teljes testünket nézi, és teljes három dimenzióban követi a mozgásunkat, így egyrészt kalibrálni is kell, másrészt pedig megfelelően kell elhelyezni. Na mármost ez úgy néz ki, hogy fogjuk az összes olyan bútort, ami a televízió és köztünk van, és szépen elpakoljuk az útból. Aztán elhelyezzük a Kinectet velünk szemben, a korábban ismertetett módon, és szépen elhátrálunk olyan 2 és fél méterre tőle. Tessék elővenni a colstokot, és lemérni ezt a távolságot. – képes példák erre. Ez az a minimális távolság, amivel működik a kütyü, feltéve, hogy ketten szeretnénk játszani vele, és az egyik játékos 180 centiméternél picit magasabb. Ha nincs ennyi hely a szobánkban, akkor felejtsük is el a Microsoft mozgásérzékelős megoldását, mert kb. 2 méteres távolságból az előbb említett 180 centi fölött az embernek picit kilóg a feje, ráadásul ha felemeli a karját (pl. a Dance Central koreográfiái esetében), annak mozgását már csak becsülni tudja a kamera (tud egyébként becsülni is a kilógó részeknél, de ez messze nem olyan pontos).

 

Ezek mellett a kamerát nem lehet olyan helyre tenni, ahol nem látja a padlót, tehát mindenképpen valamilyen bútordarab szélére kell helyezni, vagy a már korábban említett segédeszközökkel egyéb, magasabb helyen rögzíteni. Ez a távolságigény óriási hátulütője a technológiának, és gyanítom, hogy itthon azért elég sokaknál problémát is fog okozni. Ha valaki családi házban lakik, ott valószínűleg könnyebb lesz helyet szorítani a megoldásnak, bár ott is macerás lehet bútorokat tologatni csak azért, hogy 2 és fél méternyi helyet tisztítsunk meg a játékhoz, viszont albérletekben, vagy régi bérházakban, főleg nagyvárosokban komoly fejtörést okozhat az elrendezés megoldása. Nem véletlenül szenteltünk tehát több bekezdést ennek a kérdéskörnek – tessék tudatosítani, pofátlanul sok hely kell a Kinect használatához szemből, és ha ketten játsszuk, akkor széltében is.

 

Tegyük fel, hogy a hely is adott, el is helyeztük a kis kamerát, a szoftvert is frissítettük a konzolon, úgyhogy most már tényleg csak a beállítási eljárás maradt hátra. Ennek lezongorázása alatt beállíthatjuk a hangfelismerést, a kamera automatikusan beállítja a fejét (egy kis motor található a Kinectben, ami egyben a kiegészítő legsérülékenyebb része is, így fontos, hogy ne próbáljuk meg kézzel módosítani a kamera szögét, különben tönkretehetjük azt!), és ha végigmegyünk a pontos kalibráláson, akkor a mosolygós arcot mintázó kártyát felhasználva (a Kinect Adventures és nagyjából minden Kinectes játék dobozában található meg, a használati útmutató alatt) szobánk adottságaihoz igazíthatjuk azt, illetve egy sok lépésből álló útmutatóval felismertethetjük arcunkat is. Ez azért jó, mert ilyenkor a kamera automatikusan felismer bennünket, beállítja a hozzánk társított beállításokat, azaz aktiválja Kinect ID-nket. Sajnos azonban eme elég macerás eljárást különböző fényviszonyok között (pl. reggel/este), illetve fodrász előtt/után is érdemes újból elvégezni a teljes siker érdekében, ugyanis arcunk változásait csak így tudja rögzíteni a kamera szoftvere.

 

Hogy akkor most összességében macerás-e a kamera beüzemelése? Ha gondosan előkészítjük a terepet, akkor igazából nem az, viszont ez egy óriási „ha”. Viszont csak egyszer kell kalibrálnunk a Kinectet, utána nem kell vele foglalkoznunk, csak ha változás áll be a szoba elrendezésében. Onnantól kezdve, hogy beüzemeltük, gyerekjáték a használata. Kimondjuk, hogy „Xbox”, aztán hogy „Kinect”, és máris a Kinect Hub területén találjuk magunkat, ahol már kézmozdulatokkal tudunk navigálni a menük között, illetve hangvezérléssel is kiadhatjuk a parancsokat. A felismerés még kicsit akadozik néha, de mivel a Microsoft folyamatosan gyűjti a hangmintákat, az idővel gyaníthatóan egyre pontosabb lesz. Érdemes a parancsokat parancsszerű hangsúlyozással kimondani, és a hangsúlyt a kifejezés elejére tenni, ekkor nagyobb sikerre számíthatunk.

 

A kamera teljesen pontosan felismeri gesztusainkat, bár kis időbe telhet, míg megszokjuk, hogyan tartsuk kezünket a megfelelő szögben (főleg az általánosan érvényes „pause/menü” kifejezésnél, amikor bal karunkat 45 fokos szögben tartjuk el magunktól, míg jobb karunk a test mellett marad), viszont a kölcsönös barátkozást követően szinte folyamatosan együttműködő partner a Kinect. A kis késleltetés mozdulataink és a konzol reakciója között egyáltalán nem zavaró, sőt, bizonyos játékoknál kimondottan előnyös, hiszen így időben látjuk, mi fog történni, és elegendő idő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy felkészüljünk a szükséges cselekedetre. A hangvezérlés és a Kinectes menüvezérlés viszont nekem egyelőre még kicsit szegényesnek tűnik, mivel kevés opció érhető el közvetlenül, és például filmlejátszás esetén nekem kimondottan hiányzott a kontroller, sokkal macerásabb volt testmozgással vezérelni az eseményeket, míg a Kinect Hub és minden olyan más esetén, ahol sok nagy ikon érhető el, kifejezetten adja magát a karral történő vezérlés.

 

A kamera felismerési pontossága és részletessége megdöbbentően jó, feltéve, hogy a korábban már ecsetelt elhelyezés és kalibrálás megfelelően történt meg, és két játékos esetén is nagyon pontos eredményeket lehet elérni, feltéve, hogy elegendő hely van a két személy között (erre viszont amúgy is szükség van a játékokban végzett karlendítések miatt is). A fényviszonyokat tekintve nincsenek nagy igényei a kamerának, hangulatvilágítás mellett tökéletesen működött tesztünk során, így elmondható, hogy egy asztali lámpa már elegendő fényt biztosít a gondtalan üzemeltetéshez. A hangvezérléshez (és annak kalibrálásához) viszont fontos, hogy ne legyen nagy zsivaj a környéken, ami azért érdekes, mert pl. régebbi konzolok esetén annak ventilátora generálja a legnagyobb zajt kalibráláskor. Plusz egy ok, miért érdemes váltani slimes konzolra, amint mód nyílik rá.

 

Összességében elmondható, hogy nem valami eget rengetően új technológiáról van szó, egyszerűen csak jól gyúrta össze a Microsoft azokat a dolgokat, amik eddig is elérhetőek voltak különböző termékekben, és egyesítette ezeket egy stílusos kiegészítőben. A casual réteget mindenképpen kiszolgálja, a többiek pedig hamarosan megtudják, megfelelnek-e az igényeiknek a Kinect által nyújtott képességek, bár a Dance Central alapján jelenleg határozott igen erre a kérdésre a válasz. A termék ára kissé eltúlzott ahhoz képest, hogy jelenleg csak ketten lehet vele játszani (ugye, korábban arról volt szó, hogy megjelenésekor négyen is lehet majd egyszerre játszani – kíváncsi lennék, ahhoz mennyi helyre lenne szükség…), bár kétségtelenül sokat dob a tényen, hogy a Kinect Adventures a csomag része, ami garantált szórakozás az egész családnak, illetve önmagában fantasztikus technológiai demó is.

 

Szerintünk megéri beruházni rá, de csak és kizárólag akkor, ha megvan hozzá az elegendő szabad tér, és ha szeretnél végre szakítani a kanapén üléssel. Már az első körös játékok között is található pár olyan, amik miatt önmagában is megéri befizetni rá (pl. Dance Central), és a későbbiekben további nagy címek érkezése várható. Ennek ellenére kissé drágának tartjuk a kütyüt így, hogy csak két játékos játszhat vele, kicsit még suta a kezelőfelület, és nagy hátulütője, hogy óriási a helyigénye, így komoly igényeket támaszt a felhasználóval szemben.