Oldal kiválasztása

UK Top 10 – Brit játékeladások

UK Top 10 – Brit játékeladások
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szó szerint beszáguldott a brit szoftvereladási lista élére a Codemasters frissen megjelent Formula 1 2010 játéka, amely a múlt heti nagy királyt, a Halo: Reach-et váltotta a trónon.

Trónfosztást követett el a Codemasters égisze alatt készített és kiadott Formula 1 2010, a múlt heti nagy kedvenc, a Halo: Reach így ezúttal már csak második a listán. Az idei kiadás egyébként tízszer nagyobb példányszámban fogyott a megjelenését követő napokban, mint a 2001-es, PlayStation 2 exkluzív szezon, miközben a Bungie utolsó Halo játéka 80%-os forgalmi visszaesést produkált a múlt heti startja óta. A harmadik és a negyedik helyen is új belépőket köszönthetünk, előbbi pozícióban a Dead Rising 2 nyitott, míg mögötte eggyel a Civilization V vett nem éppen repülő rajtot, ahogy a Guitar Hero: Warriors Of Rock sem a hatodik helyen debütálva.

 

Translate »