Oldal kiválasztása

Worms: Reloaded – Játékteszt

Worms: Reloaded – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel öt esztendőt kellett várnia a PC-s Worms rajongóknak az elmeháborodott kukacok visszatérésére. Vajon megérte ennyit várni? Teszteltük a Worms: Reloadedot!

Másfél évtizeddel ezelőtt, 1995-ben jelent meg a Team17 mai napig legsikeresebb fejlesztése, a háborúsdit játszó kukacok főszereplésével készült Worms, amit beteg humora, és egyszerű játékmenete tett milliók kedvencévé. Az ezredfordulóig sikert sikerre halmozó kukacok azonban pár évvel ezelőtt komoly mélyrepülésbe kezdtek, a Worms fejlesztői ugyanis engedtek a 3D csábításának, így korábban mindvégig síkban játszódó alkotásuk hét évvel ezelőtt, 2003-ban egészen új külsővel jelentkezett. A teljesen szokatlan, a tér minden irányában bejárható és lőhető pályák azonban csúfosan elbuktak a rajongóknál, így kisebb szünetet követően konzolokon próbált szerencsét a Team17. A 2D-s világ itt is sikert aratott, így csak idő kérdése volt, mikor térnek vissza sikereik forrásához, a PC-hez. Egészen augusztus végéig várnunk kellett, de a Worms: Reloaded a nevéhez hűen valóban visszatért a gyökerekhez, és egy modern, mai ízlésnek megfelelő külsőt ötvöz a régi részek hangulatával és alapvető elemeivel.

 

A Worms: Reloaded minden porcikáján látszik, hogy a készítők mindenben igyekeztek a rajongók kedvében járni, így a legalapvetőbb, jól bejáratott elemeken egy fikarcnyit sem változtattak, vagyis a játékmenet, a jól ismert fegyverek vagy a mindig vicces szinkron maradt a régi. Az Armageddon egyfajta továbbfinomított verziójának is tekinthető Reloadedban ezúttal is találunk egyjátékos kampányt, ahol három különböző játékmód közül választhatunk. A Warzone semmi extra kihívást nem kínál, itt ugyanis közel harminc pályán keresztül kell kukackatonákat öldökölnünk, míg a Body Count már egy fokkal izgalmasabb, itt ugyanis az a feladatunk, hogy minél tovább maradjunk életben, mégpedig úgy, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrások korlátozottak, az ellenséges kukacok azonban egyre szívósabbak lesznek. A harmadik pedig nem más, mint maga a kampány játékmód, ahol közel 35 küldetésen kell átverekednünk magunkat. Ezenkívül kapunk még egy Training módot, egy Quick Match opciót, illetve egy Custom Game menüpontot. Az egyjátékos kampány érdekessége, hogy ezúttal minden egyes teljesített feladatért krediteket kapunk, amiket egy külön erre a célra készített virtuális boltban tudunk elkölteni. Többek között felszereléseket, ruhákat és vadonatúj, egyre ütősebb és erősebb fegyvereket is itt vásárolhatunk majd meg.

 

Természetesen a Worms nem létezne többjátékos funkció nélkül, így ezúttal is kapunk ilyet, rengeteg játékmóddal megfejelve, azonban a teszt során szomorúan tapasztaltuk, hogy a lobbi egyelőre nincs a helyzet magaslatán, így kissé kedvünket szegte a sok-sok várakozás, amit az egyes szerverek keresésekor csinált a játék. A shopban megvásárolt kellékek itt is élnek, így rengeteg dob az élményen, mikor sok-sok egyénre szabott kukac esik egymásnak.

 

Ezt leszámítva azonban se a játékmenet, se a látványvilág, se a hangok nem változtak semmit. Pontosabban a textúrák alaposan fel lettek húzva, és az egyes látványelemek is sokkal jobban festenek, mint korábban, de igazából egy újradizájnolt, itt-ott finomított látványvilág fogadja az embert, amihez a már 15 éve ismert játékmenet, és a szintén kezdetek óta meglévő hangeffektek és humoros beszólások társulnak. Ötletes újdonság viszont a pályák előtt feldobott egyszerű pályaszerkesztő, amivel a grafikai stílus mellett a tereptárgyak elhelyezkedését, de akár a vízszint magasságát is állíthatjuk.

 

A Worms: Reloaded játszása közben joggal merül fel az emberben, ezzel én nem játszottam már korábban? A válasz pedig de, igen, a Team17 ugyanis a korábbi Armageddont hasznosított újra, itt-ott kipofozva és minimálisan kibővítve. Ettől függetlenül az igazi rajongóknak kötelező kipróbálni a játékot, már csak az öt évnyi vegetáció miatt is, ugyanis ismét egy remek kukacos élménnyel gazdagodhatunk.

 

Értékelés: 8/10

Translate »