Oldal kiválasztása

TGS 2010 – Valkyria Chronicles 3 bejelentés

TGS 2010 – Valkyria Chronicles 3 bejelentés
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Famitsu aktuális számában debütált a pár napja már csicsergett Valkyria Chronicles 3 első hivatalos infócsokra, melyből többek között arra is fény derül, hogy kizárólag PSP-re készül a folytatás.

Sokak csalódására a Valkyria Chronicles 3 a második részhez hasonlóan PSP-re fog megjelenni, a SEGA ugyanis a fejlesztés során úgy döntött, hogy a Sony marokkonzolja sokkal jobban passzol mostani elképzeléseikhez, ugyanis a harmadik felvonás a második epizódban megismert játékmenetet alkalmazza majd, természetesen némi vérfrissítéssel. A PS3-as verzió esetében azonban sokkal komolyabb és drasztikusabb változásokat szeretnének, így mindneképpen a PSP tűnt a legésszerűbb döntésnek.

 

A harmadik rész egyébként se nem előzmény, se nem közvetlen folytatás, a játék ugyanis az eredeti Valkyria Chronicles idején játszódik és a számunkra eddig ismeretlen Nameless csapatot mutatja be, vagyis teljesen új szereplőkkel ismerkedhetünk majd meg. A Valkyria Chronicles 3 először Japánban mutatkozik be, 2011. január 27-én.

Translate »