Oldal kiválasztása

Kaz Hirai – A 3D leginkább nagyban élvezhető

Kaz Hirai – A 3D leginkább nagyban élvezhető
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kaz Hirai, a Sony egyik magas rangú úri embere úgy érzi, hogy a napjainkban egyre inkább teret nyerő 3D leginkább nagyban élvezhető, ebből kifolyólag hordozható formába önteni nem igazán lehet.

Miközben a Nintendo hordozható formában kívánja tálalni a manapság egyre trendibb 3D-t, addig a Sony csak és kizárólag nagyban gondolkodik, árulta el Kaz Hirai, aki szerint ez a technológia méretes képernyőn élvezhető igazán. Ez mondjuk szinte bármire igaz lehet, azonban a Sony-s vezető hozzátette, hogy legfőbb céljuk a térbeli megjelenítés ötvözése a Move-féle irányítással, mely végül valóban térbeli élménnyé varázsolja a játékokat.

 

A napokon belül boltokba kerülő PlayStation Move ugyanis nem csupán a le, fel, jobbra és balra irányokról szól, hanem mélységet is kölcsönöz a vezérlésnek, tehát a látvány mellé az irányítás is háromdés élménnyel gazdagít, ebből következik, hogy ez kizárólag az otthoni konzolozás privilégiuma lehet, toldotta mondanivalójához, Kaz Hirai. A PlayStation Move-ról szerzett első benyomásainkat itt olvashatjátok, Chilly klaviatúrájából.

 

 

Translate »