Oldal kiválasztása

Football Manager 2011 bejelentés

Football Manager 2011 bejelentés
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sports Interactive és a Sega Europe bejelentette, hogy javában készül a Football Manager sorozat 2011-es évjáratú darabja, mely a jelenlegi tervek szerint idén karácsony környékén kerülhet a boltokba.

A sorozat epizódjai az elmúlt öt évben rendre feljutottak a brit PC-s eladási listák élmezőnyébe. Ennek fényében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a készítők bejelentették, lesz Football Manager 2011 is.

 

 

Az új epizód az ígéretek szerint minden korábbinál részletesebb és élethűbb lesz. Ennek jegyében említettek meg olyan újításokat, mint a valósidejű tárgyalások a játékosok szerződéséről, a való életből beemelt ügynökökkel, akik mind saját személyiséggel rendelkeznek majd. Az edzésrendszerrel kapcsolatban elmondták, hogy ezúttal bevezetik a meccsre való felkészülés opciót, amelynek segítségével az ellenfél erősségeinek megfelelően gyakorolhatnak majd csapataink, s minden játékosnak külön lesz 14 személyes erőssége, amire odafigyelhetünk a nagyobb hatékonyság érdekében. Grafikai téren is számíthatunk komolyabb változásokra, mint a részletesebb és változatosabb animációk, új stadionok, vagy a javított fényhatások.

 

Újításokban tehát nem lesz hiány, s a manager játékok rajongóinak érdemes lesz beruházni a Football Manager 2011-re, ami PC-re és Mac-re jelenik meg az ünnepi szezonban, valamint készül egy hordozható változata is PSP-re, ami a tervek szerint valamivel korábban érkezik.

 

Translate »