Oldal kiválasztása

Microsoft – Hivatalos Kinect ár, új Arcade modell

Microsoft – Hivatalos Kinect ár, új Arcade modell
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábbi pletykák és találgatások után a Microsoft ma délután hivatalosan is bemutatta az új Arcade modellt, és a Kinect európai és amerikai árcédulájáról is lerántotta a leplet.

A múlt héten pletykált Arcade modellről kiderült, hogy 4 GB-os flash memóriával és beépített Wi-Fi-vel lesz majd kapható, mégpedig 200 dolláros áron. A fapados verzió az Egyesült Államokban augusztus 3-án, Európában augusztus 20-án debütál, és ugyan a Microsoft hivatalos európai árat nem jelentett be, valószínűleg a korábbi pletykában emlegetett 150 euró lehet a végső befutó.

 

A redmondiak emellett hivatalos árcédulát ragasztottak az E3-on bemutatott Kinectre, mely a kiadott sajtólevél szerint 150 dollárba, Európában pedig 150 euróba fog kerülni. A hang- és mozgásérzékelős kiegészítő egy bundle csomaggal is megvásárolható lesz, mely a múlt hét óta Európában is kapható X360 Slim mellett egy ingyenes játékot, a húsz kalandot ígérő Kinect Adventures-t tartalmazza majd. A teljes pakk Észak-Amerikában 300 dollárba, Európában 300 euróba fog kerülni. Elérhető lesz egy sima Kinect bundle is, mely egy játékot és a mozgásérzékelős kiegészítőt tartalmazza csak, ára pedig 130 font lesz.

 

A játékok árazása kapcsán is történtek változások, a Microsoft ugyanis az összes belső fejlesztésű Kinect-játékot 49.99 dollárért kínálja majd, ami a jelenlegi árakat figyelembe véve 10 dollárral olcsóbb, mint a sima X360-os játékok.

 

A Kinect kapcsán időközben az is kiderült, hogy a mozgásérzékelést támogató játékok többsége mindössze két játékosig támogatja majd a kooperatív- és többjátékos lehetőséget, bár Aaron Greenberg az IGN kérdésére ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem szerette volna. Az idei E3-on végleges nevet kapott, korábban Natal néven futó Kinect világszerte november 4-én debütál.

 

Magyarországon a következő módon alakulnak az árak: 41990 forint lesz a  Kinect és Kinect Adventures pakk, az Xbox 360, Kinect és Kinect Adventures csomag pedig 89990 forint lesz. Az új Arcade 59990 forintba fog kerülni. A Kinect játékok 9990 forintos árcetlit kapnak.

Translate »