Oldal kiválasztása

Crysis 2 – Megnyerőbb a 3D-je, mint a Killzone 3-nak

Crysis 2 – Megnyerőbb a 3D-je, mint a Killzone 3-nak
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az E3 alatt, az EA konferenciáján jelentette be a frankfurti bázisú CryTek, hogy az ősszel polcokra felmászó Crysis 2 térhatású megjelenítést kap, ami Cevat Yerli szerint sokkal kellemesebb a szemnek, mint a Killzone 3 megoldása.

Az idei Los Angeles-i expón jelentette be a CryTek, hogy a New Yorkba átköltöztetett Crysis második része mindhárom bejelentett platformon 3D-s megvalósítást kap, ami Cevat Yerli, a csapat vezetője szerint sokkal kellemesebb élményt nyújt a játékosnak, mint az egyre többek által emlegetett vetélytársként emlegetett Killzone 3. Yerli a következőket mondta:

 

"Többen is megjegyezték – és magam is láttam -, hogy a mi játékunkban sokkal jobb a 3D élmény, mint a konkurensek próbálkozásaiban. Neveket azonban nem szeretnék mondani".

 

Amikor arról kérdezték, hogy mit gondol a PS3 exkluzív, sokak által nagy vetélytársnak aposztrofált harmadik Killzone-ról, ahol már a fejlesztés kezdete óta a térhatású megjelenítésnek rendeltek mindent alá, már kevésbé volt diplomatikus: " Nem volt szerencsém megtekinteni a Guerilla februárban érkező játékát, de mások szerint a Crysis 2 jobb, sokkal kellemesebb a szemnek, és a térérzékeltetés is jobb.

Translate »