Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIV – Move támogatással?

Final Fantasy XIV – Move támogatással?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hiromichi Tanaka, a Final Fantasy XIV producere egy vele készült interjúban arról beszélt, nem kizárt, hogy a tavaly bejelentett MMO Move támogatást kapjon.

Tanaka úgy nyilatkozott, hogy csapatának még nem állt módjában kipróbálni az idén szeptemberben megjelenő mozgásérzékelős kiegészítőt, de az általuk hallott visszajelzések kedvezőek voltak, így náluk is felmerült az ötlet, hogy esetleg a Final Fantasy XIV is támogatni fogja majd a Move-ot. Tanaka azonban leszögezte, egyelőre nem ez a fő prioritás a csapatnál, de amint lehetőségük lesz, megvizsgálják lehetőségeiket és megnézik, mit tehetnek az ügy érdekében.

 

Az éppen bétatesztelés alatt álló Final Fantasy XIV egyébként továbbra is cross-platform cím, és egyelőre csak PS3-ra és PC-re készül, Tanaka ugyanis megerősítette, még mindig nem sikerült egyezséget kötni a Microsofttal, így X360-ra nem készül az MMO. A Sony masináján jelenleg 720p-ben fut a játék, PC-n pedig 1080p-ben is játszható lesz, feltéve ha bírni fogja a masinánk. A tizennégyes sorszámú Final Fantasy még az év vége előtt a boltokba kerül.

Translate »