Oldal kiválasztása

Nintendo DSi – A briteknél is olcsóbb lesz

Nintendo DSi – A briteknél is olcsóbb lesz
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kiotói játéknagyhatalom tegnap bejelentette, hogy Japánban csökkentették a Nintendo DSi és a DSi LL fogyasztói árait, ma pedig már a britek is vidulhatnak, náluk szintén olcsóbb lesz hamarosan a handheld gépezet.

Azt, hogy milyen mértékű lesz pontosan az árcsökkentés, még nem tudjuk, ugyanis a Nintendo errefelé a nagykereskedelmi árakat viszi lejjebb, így a végfelhasználói árak az adott üzletek árrés leképzéseinek függvényei lesznek. Nagyjából húsz és harminc font közötti összeggel lehetnek beljebb a britek, ha június tizennyolcadika utánra ütemezik be a DSi megvásárlását és amennyiben az itteni csökkentés tükörképe lesz a japánban látottaknak. Az alacsonyabb beszerzési ár minden bizonnyal nálunk is érezteti hamarosan a hatását.

 

Translate »