Oldal kiválasztása

E3 2010 – MotorStorm: Apocalypse bejelentés

E3 2010 – MotorStorm: Apocalypse bejelentés
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kiszivárgott képek után ma délután hivatalosan is bejelentette a Sony, az Evolution Studios csapata valóban dolgozik az új MotorStormon, mely ahogy az alcím is mutatja, egy poszt-apokaliptikus univerzumba repít el minket.

A játék helyszíne egy névtelen, fiktív nyugati-parti amerikai nagyváros, amit komoly természeti katasztrófák sújtottak. Összesen három különböző kampányon kell majd végigverekednünk magunkat, amiket három különböző nehézségi fokozaton próbálhatunk majd ki, ezek a szintek pedig három különböző személyiséget takarnak. A The Rookie a kezdő szintet jelenti, ahol amolyan potyautasként tengődünk, míg a The Survivor már egy fokkal erősebb karakternek bizonyul, a harmadik pedig a The Big Dog lesz. A sztori mód három napra korlátozódik, a három nap eseményei  pedig szorosan összefonódnak.

 

A város élettel telinek ígérkezik, lesznek túlélők, akik a versenyek helyszínein, az utak mentén szurkolnak majd, de a hitelességet fenntartva, akadnak majd fosztogatók is, akik folyamatos pusztításokat végeznek. Összesen két frakcióra különölnek a helyiek, a törvényeket továbbra is betartó PMC-kre és a már emlegetett tolvajokra. Az online mód 16 fős kihívásokat ígér és lesz négy játékost támogató osztott képernyős multi. A fejlesztők állítása szerint az online kihívást a Modern Warfare ihlette, így tetteinket folyamatosan jutalmazza majd a rendszer. Végezetül még egy fontos részlet: természetesen 3D-s támogatást is kap a játék. Első képek a galériában!

Translate »