Oldal kiválasztása

Two Worlds II – Megjelent a debüt trailer

Two Worlds II – Megjelent a debüt trailer
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Reality Pump nem sok vizet zavart az első Two Worlds epizóddal, annál több figyelmet fordítanak az ígéretek szerint azonban az idén őszre esedékes folytatásra, amely végre megkapta debüt trailerét.

Nagyon keveset lehet hallani, olvasni a Reality Pump fantasy környezetbe helyezett szerepjátékáról, annál is inkább örömteli pillanat, ha friss látnivalókat adódik módunk leközölni róla. Az első rész nem volt sikeres, így remélik, hogy a PlayStation 3, Xbox 360, PC trióra készülő folytatás nagyobbat szólhat majd köszönhetően a hibák javításának és a számos beígért újításnak. A debüt trailer előállt, helyben meg is tekinthető. Megjelenése szeptember közepére várható az említett célplatformokon.

Translate »