Oldal kiválasztása

Marvel Vs. Capcom 3 részletek

Marvel Vs. Capcom 3 részletek
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az első kedvcsináló után a Capcom a tíz éve folytatásért kiáltó sorozat harmadik rész első konkrétumait is leleplezte.

A tíz évvel ezelőtti második rész után a harmadik felvonás 2011 tavaszán mutatkozhat be, X360-ra és PS3-ra, az új epizód pedig az elődtől eltérően nem letölthető formában, hanem dobozos kiszerelésben lesz majd beszerezhető és megvásárolható. Egyelőre mindkét oldalról három-három harcost jelentett be a Capcom, a végső játék azonban több mint harminc bunyóst vonultat majd. Hivatalosan Ryu, Chris Redfield, Morrigan, Hulk, Vasember és Rozsomák lepleződött le, de a trailer alapján borítékolható, hogy a következő hősök is szerepelni fognak: Chun-Li, Super Skrull, Amerika Kapitány, Deadpool, Doctor Doom, Felicia, Chun Li, és a Dante/Nero páros egyike és Magneto.

 

A látványért a Resident Evil 5 és Lost Planet 2 alatt is dübörgő MT Framework technológia felel majd, így a készítők a képregények világának látványvilágát teljesen hitelesen vissza tudják majd adni a játékban. Egyelőre mozgás közben nem láthattuk a játékot, a trailer nem tartalmazott játékmenet pillanatokat, de a készítők saját Twitter oldalukon jelezték, a látottak megegyeznek a végső termék látványával.

 

A fenti bekezdésben emlegetett bemutatkozó trailert erre találjátok.

Translate »