Oldal kiválasztása

SimBin – Készül az új GTR játék

SimBin – Készül az új GTR játék
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A legendás GTR sorozatot jegyző SimBin egy ma kiadott sajtóközleményben jelentette be, már dolgoznak a széria legújabb felvonásán, mely a tervek szerint valamikor 2011-ben fog megjelenni.

A bejelentés meglepően szűkszavúnak bizonyult, így mindössze annyi derült ki, hogy valamikor 2011-ben fog bemutatkozni az új felvonás, mely visszatér a SimBin korábbi gyökereihez. Ezúttal is komoly szimulátort kapnak a rajongók, amiben online funkciókkal szeretnék színesíteni az alapkoncepciót. Állítólag nagyot fejlődik majd a realizmus és a grafika is. Platformok egyelőre nem ismertek, de csak remélni tudjuk, hogy konzolok mellett PC-re is ellátogat a produktum.

 

Translate »