Oldal kiválasztása

F.E.A.R. 3 – Hivatalosan is megerősítve

F.E.A.R. 3 – Hivatalosan is megerősítve
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A mai napon hivatalosan is bejelentette a Warner Bros. Inc. és a Monolith, gőzerővel készül a F.E.A.R. harmadik felvonása, mely idén ősztől borzolja majd a kedélyeket.

A harmadik epizód munkálataiban két csapat is aktívan részt vesz majd, így a fejlesztést a Day 1 Studios és a Monolith végzi. Előbbi talán ismerős lehet már a rajongók számára, a Day 1 Studios ugyanis korábban az előző részek konzolos portjain dolgozott, a Warner azonban most nagyobb feladattal bízta meg a stúdiót. Az őszre datált, PC-re, X360-ra és PS3-ra is készülő akció-horror munkálataiban John Carpenter rendező, illetve Steve Niles képregény- és forgatókönyvíró is részt vesz. A játékban Alma is visszatér, a sztori azonban két fiára, Point Manre és Paxton Fettelre fog koncentrálni, ami azt is jelenti, hogy kooperatív opciót kap a játék. Mindkét játszható karakter speciális képességekkel lesz felruházva, előbbi a szupererejére, utóbbi pedig telekinetikus képességeire hagyatkozhat majd. A játékkal elsőként a PSM3 és a PCZone magazin foglalkozik, amint befutnak a magazinképek, közzé tesszük. Addig azonban tekintsétek meg az első trailert!

Translate »