Oldal kiválasztása

Crystal Dynamics – A digitális letöltés része az új stratégiának

Crystal Dynamics – A digitális letöltés része az új stratégiának
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Tomb Raider címek mögött álló Crystal Dynamics csapat új stratégiával próbálkozik, melynek első gyümölcse a nyáron megjelenő Lara Croft spin-off lesz. A nagy címek közötti időt ilyen cuccokkal szeretnék kitömni majd.

Darrell Gallagher, a Crystal Dynamics egyik dolgozója elmondta, hogy a Lara Croft and the Guardian of Light csak az első fecskéje lehet egy újfajta gondolkodásmódnak, amit üzleti fronton kívánnak bevetni a jövőben. Miközben egy-egy nagy cím (esetünkben Tomb Raider epizód) elkészül, addig a várakozási időt kisebb volumenű, digitálisan letölthető, de mindenképp kapcsolódó témával átitatott játékokkal szeretnék kitömni, amolyan érdeklődés fenntartó jelleggel.

 

Darrell Gallagher úgy véli, hogy a jövőben nem csak ők, de más fejlesztők is beállnak a sorba, hogy kövessék példájukat és könnyedebb, kizárólag letöltésre szánt mellékszálakkal gazdagítsák nagy franchise-aikat két megjelenés közt. Úgy tűnik tehát, hogy Lara Croft újszerű megközelítésben tálalandó, digitális kalandja csak egy hírnök, továbbiak követhetik később a nyomvonalát. Bár Lara kalandja határozottan nem Tomb Raider epizód, kapcsolódó anyagnak bőven megteszi majd.

Translate »