Oldal kiválasztása

Halo: Reach – Újabb infómorzsák a multiról

Halo: Reach – Újabb infómorzsák a multiról
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten mutatkozott be a Halo: Reach többjátékos módjának egyik új funkciója, a játékosok teljesítményét pontozó és értékelő Player Investment rendszer, melyben különböző kreditekért folyik majd a küzdelem.

Lassan, de kezd beindulni a Halo: Reach marketingje is, a Bungie egyre sűrűbben mesél készülő alkotásáról, így a héten is friss részletek láttak napvilágot, természetesen ezúttal is a többjátékos módot érintő témában. A csapat ugyanis bemutatta a Player Investment rendszert, ami a Call of Duty-ban ismert perk-ek koncepcióján alapul, azonban a Reach-ben kreditekért folyik a küzdelem, amiket aztán hősünk ruházatának és fegyverzetének fejlesztésére és saját ízlésünk szerinti alakítására használhatunk fel. Lényegében saját identitásunkat alakíthatjuk ki, és mindaz a fejlesztés, festés, ami rákerül páncélunkra, az majd az átvezető videókban is visszatükröződik. A kreditpontokat különböző, játék közbeni tetteinkért kaphatjuk, úgy mint egy perc alatt öt fejlövés. Az új szolgáltatás többjátékos módban és a kampányban is élni fog. A Bungie ígéri, még ebben a hónapban és áprilisban is több bejelentést tesznek, így a májusi bétáig biztosan nem maradunk hírek nélkül. A rendszer első képeit a galériában tudjátok megsasolni.

Translate »