Oldal kiválasztása

GDC 2010 – Fable III érdekességek és képek

GDC 2010 – Fable III érdekességek és képek
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Peter Molyneux szája kicsit megeredt a GDC-n, így több érdekes Fable 3 részletről is lerántotta a leplet, miközben friss ropogtatnivaló képadag is érkezett a játékhoz.

Molyneux a GDC-n többek között bejelentette, Twitter támogatást kap majd az idén ősszel bemutatkozó, korszakalkotó Fable 3, de hogy pontosan mi hasznát veszi majd a játékos a szolgáltatásnak, az még egyelőre nem derült ki. Az is kiderült, hogy a Lionhead vezető dizájnere vérmes reményeket fűz a Natal támogatást is élvező harmadik epizód eladásaihoz, a tervek szerint ugyanis közel ötmillió példánnyal számolnak a brit alakulatnál és a Microsoftnál. Az első epizód Xbox-ra hárommillió példányban kelt el, a másodikból pedig 3,5 millió kópiát tudtak szétszórni, így talán van ok a reménykedésre.

 

Molyneux emellett a Natalról és a játék kapcsolatáról is nyilatkozott, igaz, nagyon röviden. Az innovatív fejlesztéseiről híres dizájner szerint "lenyűgözően additív" a mozgásérzékelős Microsoft kütyü és a Fable 3 kapcsolata, bár részleteket egyelőre nem árulhat el. Az viszont biztos, hogy az ex-Monthy Pythonos John Cleese narrátorként fog felbukkani a játékban, mégpedig a teljesen átalakult karaktergeneráló szobában fog vicces dolgokkal szórakoztatni minket a brit humorista. A friss krémeseket erre találjátok.

Translate »