Oldal kiválasztása

A háttérben készül a F.E.A.R. 3?

A háttérben készül a F.E.A.R. 3?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy kiszivárgott e-mail szerint a Monolith csapata a háttérben már nagyban dolgozik a F.E.A.R. harmadik epizódján, ugyanis nemrég Los Angelesben tartottak szereplő-válogatást, mégpedig egy internetes promóciós videóhoz.

A névtelen forrás által kiszivárogtatott levél több érdekes részletet is tartalmaz a kizárólag internetes promó videóról, így megtudhattuk, hogy január közepén tartották a szereplő-válogatást, Los Angeles-ben, a rövid kedvcsinálót pedig az a  Marcus Nispel rendezi, aki A texasi láncfűrészes remake-jét és a Péntek 13-at is dirigálta.

 

A videóban a sorozat három ismertebb szereplője is felbukkan majd, akik között megtaláljuk az első rész ijesztő szellemét, Paxton Fettelt, „a rosszindulatú zsenit, aki alig várja az új családtag megérkezését". Fettel Alma második gyermeke, és az ő narrációjában ismerkedhetünk meg a történettel. A levélből az is kiderült, hogy Alma ismét terhes, a sorozat ikonikus kislánya pedig minden eddiginél nagyobb pusztítást próbál majd mérni az emberiségre. Végezetül a harmadik személy nem más, mint Alma elsőszülött fia, Point Man, a tökéletes gyilkológép. Ezek után a harmadik részről szóló korábbi pletykákat nem vehetjük félvállról, mert nagyon úgy fest, hogy úton az új rész. A levelet erre találjátok.

Translate »