Oldal kiválasztása

X10 – Alan Wake – Biztosan nem lesz PC-re

X10 – Alan Wake – Biztosan nem lesz PC-re
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft és a Remedy hivatalos közleményben zárta le az Alan Wake PC-s verziója körül kialakult helyzetet, mely szerint asztali gépekre biztosan nem fog megjelenni a játék.

Még tavaly nyáron röppent fel a hír, miszerint a 2005 óta készülő Alan Wake PC-s verzióját törölte a Remedy, de a finn csapat a Microsofttal karöltve pár nappal később mindenkit megnyugtatott. Az akkori tényállás szerint ugyanis biztosan lett volna PC-s verzió, csak a konzolos változat premierje után.

 

Ezzel szemben a Microsoft ma kiadott egy hivatalos sajtóközleményt, melyben végleg lezárja a kialakult helyzetet. A kommünikéből ugyanis kiderül, nem lesz PC-s Alan Wake. Az indoklás szerint akadnak olyan játékok, amik jól tudnak idomulni az asztali gépekhez és olyan, mintha abszolút rájuk szabták volna a platformot, azonban akadnak olyan címek, amiket kizárólag hatalmas tévén, egy kontrollerrel a kezünkben élvezetes játszani. Hosszas gondolkodás után végül a Microsoft utóbbi lehetőség mellett döntött, így május 21-én X360 exkluzívként fog polcokra kerülni az Alan Wake, ami a tegnapi trailer után öt friss képpel lepett meg minket.

Translate »