Oldal kiválasztása

Prince of Persia: The Forgotten Sands – Előzetes

Prince of Persia: The Forgotten Sands – Előzetes
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén május minden tekintetben a Prince of Persia-ról fog szólni, hiszen Jerry Bruckheimer-féle mozifilm mellett érkezik egy teljesen új, az előző trilógiához visszanyúló játék is, a Prince of Persia: The Forgotten Sands.

Két évvel ezelőtt egy teljesen új irányt vett a Prince of Persia sorozat, ami egyrészt egy lezárult trilógiát követően próbált meg új színt vinni a több mint húsz éves múltra visszatekintő kalandba, másrészt olyan eddig soha nem használt elemekkel próbálkozott, amik korábban sose jellemezték a Herceg kalandjait. A cell-shaded technológiának köszönhetően a korábbi ütős grafikai körítés helyett egy látványos, de sokak által közel sem kedvelt rajzfilmszerű világ elevenedett meg a simán csak Prince of Persia néven forgalomba került játékban, ráadásul a produkcióba épített "soha" nem halunk meg segítség rengeteget rontott az összképen. Ugyan az eladások a franciák ésszerű lépését igazolták, a UbiSoft látva, hogy rengeteg volt az elégedetlenkedő, visszatért a gyökerekhez, és a régi részeket idéző hangulattal átitatott új epizódott kezdett el fejleszteni, amit tavaly év végén jelentettek be.

 

A Prince of Persia: The Forgotten Sands története a The Sands of Time és a Warrior Within között játszódik. Főhősünk ezúttal Azadot hátrahagyva bátyja pompás királyságába látogat el, azonban megérkezésekor szörnyű látvány fogadja. Fosztogatók és banditák tartják fenyegetésben a várost, az erődöt védő őrség pedig az utolsókat rúgja, így mi magunk is kénytelenek vagyunk segédkezni a támadások visszaszorításában. Ekkor azonban felfedezünk egy ősi tárgyat, aminek eredetéről semmit nem tudunk, de talán nem kizárt, hogy ez lehet túlélésünk kulcsa. A választ a Herceg bátyja próbálja megtalálni, aktiválja az ősi eszközt, amivel ugyan a korábbi fenyegetést sikerül megszüntetni, az így feltámasztott homokhadsereget azonban képtelenség megállítani. A mi feladatunk tehát nem lehet más, mint testvérünket megszabadítani az idegen átoktól, a várost és a királyi palotát porig romboló titokzatos erőket pedig az ősi Időhomok erejét felhasználva megállítani.

 

A játék nem csak az idősíkban tér vissza az előző trilógiához, hanem a játékmechanika szempontjából is ugyanazt kapjuk majd, mint az elődben. A 2008 óta fejlesztett, májusban megjelenő új epizódból ugyanis kihajították a bevezetőben említett könnyített, leegyszerűsített irányítást, így a Sands of Time-hoz méltó vezérlést kapjuk vissza. Ismét vegyesen váltogatják egymást az ügyességi, ugrálós és kardozós szekvenciák, amiket néha némi fejtörőkkel fűszerez a UbiSoft. Az eddig megjelent előzetesek szerint a klasszikus elemek mindegyike új fokozatba kapcsol, egyszerre akár ötven ellenféllel is farkasszemet kell néznünk, az ügyességi részek pedig valódi kihívást jelentenek majd. Speciális képességeink is lesznek, azonban az időmanipulálás mellett már a természet erőit is bármikor segítségül hívhatjuk Például lehetőségünk lesz a vízzel ügyeskedni, amit bármikor megfagyaszthatunk, ezzel hidakat képezve biztosíthatjuk továbbjutásunkat, esetleg egy a vízeséseket fagyaszthatjuk meg, amiken aztán falként használva felmászhatunk. Mindezt egyetlen gomb megnyomásával aktiválhatjuk, ráadásul ugyanezen gomb ismételt megnyomásával a szilárd halmazállapotból ismét folyékonnyá varázsolhatjuk a vizet. Ezen kívül óriási homokviharokat kelthetünk, amik olykor elnyelik az ellenfeleket, olykor a magasba emelve hajíthatjuk őket a földhöz.

 

Ha mindez nem lenne elegendő, akkor a különböző képességeket akár kombinálhatjuk is, bár ennek módját egyelőre még nem részletezte a UbiSoft. Utóbbira szükségünk is lesz, az egyes küldetések végén mindig egy főellenséget kell legyűrnünk a továbbjutáshoz, akiket mindig a megfelelő stratégia alkalmazásával tudunk csak kiiktatni. A korábbi képeken már látott Elefántember például hatalmas erejének köszönhetően bármit a földbe döngöl, ami az útjába kerül, így itt a szemtől szembeni párbaj szinte lehetetlen vállalkozásnak bizonyulna. A harcrendszerről is ejtett pár szót a csapat, így ha igazak a hírek, akkor minden egyes támadás megkezdésekor lehetőségünk lesz kiválasztani, hogy kardpárbajban próbáljuk legyűrni az ellent, vagy valamelyik elementális erőt bevetve. Némileg egyszerűsíti a dolgunkat, a nagy létszám miatt ez mégse lesz annyira egyszerű.

 

Az új részt az új Assassins Creed alatt is futó Avril Engine hajtja majd meg, ami már önmagában garancia arra, hogy pazar látványvilágban lesz részünk, de ha meglesitek az első képeket, akkor mindez már bizonyítékot is nyer. A fejlesztőcsapat ígérete szerint a Warrior Within sötét, komor világához áll majd legközelebb a Prince of Persia: The Forgotten Sands univerzuma. A karakteranimáció miatt se kell aggódnunk, a Herceg pazar, látványos akrobatikus mutatványaiért ugyanis az a HumanIK szoftver felel majd, ami Eziót is mozgásban tartotta, az Assassin’s Creed 2 főhősét pedig már láthattuk élőben mozgás közben.

 

A Prince of Persia: The Forgotten Sands-et több mint két éve fejleszti a UbiSoft Montreal, így nem meglepő, hogy novemberi bejelentése után alig fél évvel később, idén májusban, a Prince of Persia mozifilmmel egyidőben fog megjelenni a játék, mégpedig PC-re, Playstation 3-ra, Xbox 360-ra, Nintendo Wii-re, PSP-re és DS-re.

Translate »