Oldal kiválasztása

Fallout MMO – Béta csak 2012-ben

Fallout MMO – Béta csak 2012-ben
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Interplay vezérigazgatója, Herve Caen egy nyilatkozatban jelentette be, hogy a fejlesztési munkálatok támogatásához felkérték a Masthead Studiost, akik a 2010 második negyedében debütáló Earthrise-zal igyekeznek elismerést kivívni.

A Project V13 munkacímen is ismert Fallout MMO fejlesztése már 2007 óta zajlik, azonban az Interplay idáig pár koncepciós rajzot leszámítva szinte semmit nem mutatott a poszt-apokaliptikus MMORPG-ről, így nem meglepő, hogy a jogokat birtokló Bethesda türelme is elfogyott, ennek ellenére egyelőre sikertelenül próbálkozik keresztbetenni a projektnek. Az Interplay pedig szépen csendben, de teszi a dolgát, most például a napokban jelentették be, hogy együttműködési szerződést írtak alá a Masthead Studios-szal, melynek értelmében az Earthrise-t jegyző csapat technolgiáit, mint például a játék grafikus motorját használják majd fel.

 

Az Interplay igazgatója, Herve Caen a kiadott közleményben a játék kapcsán úgy nyilatkozott, rengeteg egyéni megoldást vonultat fel, de ezeket a publikum leghamarabb csak 2012-ben próbálhatja ki, ugyanis ekkor tervezik elindítani a játék hivatalos bétatesztjét.

Translate »