Oldal kiválasztása

Feltámad a Titan Quest fejlesztőcsapata

Feltámad a Titan Quest fejlesztőcsapata
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A jobb sorsra érdemes Titan Quest fejlesztőcsapata Crate Entertainmentként vágott neki újra a munkának, és már körvonalazódik is első játékuk.

Az Iron Lore csapata a Titan Quest RPG-vel próbált meg nagyot dobbantani, de a jobb sorsra érdemes alkotásukkal sajnos nem tudtak világot váltani, így kénytelenek voltak bezárni a stúdió kapuit. A tagok azóta a nemrég alapított Crate Entertainmentben leltek menedékre, és a frissen toborzott csapat nem is sokat tétlenkedett, ugyanis belevágtak egy fantasy környezetbe helyezett akció-RPG  fejlesztésébe. A Grim Dawn címre hallgató produkció a kihalás szélén lévő emberi fajt helyezi a középpontban, a játék pedig valamikor 2011-ben debütálhat. Apró érdekesség, hogy a produktum az Iron Lore korábbi, házon belüli motorjának továbbfejlesztett verzióját fogja majd használni.

 

Translate »