Oldal kiválasztása

Castlevania Lords of Shadow részletek

Castlevania Lords of Shadow részletek
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi E3-on történt bejelentés óta szinte semmit nem hallhattunk Kojima sorozatának új epizódjáról. A csendet a Castlevania Lords of Shadow producere, David Cox törte meg.

Cox a PS3Centernek adott interjúban árulta el, hogy a fejlesztés nagyon jó úton halad és a PlayStation 3 a vezető platform, azonban a Konami Europe, a Kojima Productions és a Mercurysteam hármas közös produkciója nem hanyagolja el az X360 tulajokat sem. A producer szerint csak a fejlesztés szempontjából fontos számukra a PlayStation 3, a végső termék kétféle verzióján különbséget nem fogunk észrevenni.

 

Az interjú során arra is fény derült, hogy a játék során rögzített kamera szemszögéből követhetjük majd az eseményeket, mi magunk nem forgathatjuk azt. A csapat így egy moziszerű, folytonos élménnyel felruházott produkciót szeretne a kezünkbe adni, valami olyasmit, mint a God of War. A megjelenésről továbbra sincs semmi, Cox se volt hajlandó ez ügyben nyilatkozni, így továbbra is sötétben tapogatózunk.

Translate »