Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: JÁTÉKOK.hu – Karácsonyi nyereményjáték

FRISSÍTVE: JÁTÉKOK.hu – Karácsonyi nyereményjáték
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Aktuális nyereményakciónkban három különböző platformra megnyerhető, három különböző játékot tehetnek majd a fa alá a szerencsések. Ezúttal egy Serious Sam HD, egy New Super Mario Bros. Wii és egy Avatar kerül kisorsolásra.

Az év utolsó nyereményjátéka nálunk is a karácsony jegyében telik, így három szerencsés játékosunk december 24-én akár a fa alá is teheti majdani nyereményét, amik ezúttal a következők: Serious Sam HD, egy New Super Mario Bros. Wii és egy Avatar.

 

Csapatunk ezúttal a CDV-Seven M felajánlásának köszönhetően a nemrég megjelent, felújított verziójú Serious Sam HD PC-s verzióját, illetve a múlt hét pénteken megjelent, hamarosan teszt formájában is bemutatkozó Xbox 360-as James Cameron’s Avatar: The Game játékot sorsolja ki. A lista ezzel nem ér véget, ugyanis harmadik címként egy Wii-s alkotást, a Nintendo DS-ről átnyergelt New Super Mario Bros. Wii-t – teszt hamarosan – is kisorsolunk, amit a Nintendo hazai forgalmazója, a Stadlbauer Kft. ajánlott fel.

 

Ehhez mit kell tenni? Ha regisztrált felhasználók vagytok, akkor a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani és helyesen válaszolni a feltett, nagyon egyszerű kérdésekre, ha pedig most vagytok itt először, akkor előzetesen regisztrálni, majd az előbb említett műveletet végrehajtani.

 

A nyereményjáték 2009. december 7-én veszi kezdetét, és 2009. december 20-án zárjuk le a sorsolást. A nyerteseket e-mailben értesítjük, nyereményeiket pedig postai úton vehetik majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége, a CDV-Seven M, és a Stadlbauer Kft.

 

Frissítve: 2009.12.20. 22:54:49

 

Íme, a nyertesek listája:

 

James Cameron’s Avatar: The Game (X360) – mutt

Serious Sam HD (PC) – Hellspawn

New Super Mario Bros. Wii (Wii) – spun

 

A nyerteseknek gratulálunk a nyereményükhöz! A többiek se csüggedjenek, jövőre újból szerencsét próbálhatnak, értékes nyereményekért!

 

A helyes válaszok pedig a következők:

Milyen nemzetiségű a Serious Sam-sorozat fejlesztőcsapata, a Croteam?

horvát

Melyik rendezvényen jelentették be a New Super Mario Bros. Wii című játékot?

E3 2009

Hogy hívják a játék történetének alapját szolgáltató planétát az Avatar-játékban?

Pandora

Translate »