Oldal kiválasztása

Max Payne 3 – Csak jövő ősszel

Max Payne 3 – Csak jövő ősszel
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Take Two tegnap éjjel tartotta aktuális pénzügyi konferenciáját, ahol az adatok közzé tétele mellett a következő esztendő terveiről is szó esett. Ekkor derült ki, ismét csúszik a Max Payne 3 megjelenése.

A pénzügyi konferencián 2009 negyedik negyedéves eredményeit prezentálták a Take Two munkatársai, a befektetőknek pedig a következő esztendő várható megjelenéseit is felvázolták, így derült ki, hogy a Max Payne 3 ismét halasztás áldozata lett.

 

Nyáron ugyanis egyszer már beszámoltunk róla, hogy a száműzetésben élő Max harmadik kalandja az eredetileg tervezett őszi premier helyett 2010 elején lesz csak elérhető, azonban nagyon úgy tűnik, a Rockstar ezt se tudja tartani, és még több idő kell a játék fejlesztésére. A friss bejelentés szerint 2010 utolsó negyedévében várható a megjelenés, ami augusztus elsejével kezdődik és október 31-én ér véget. Felthetőleg az őszi kínálatot fogja erősíteni a Max Payne harmadik része.

 

Ezzel szemben a kiadó égisze alatt megjelenésre váró többi cím tartja a bejelentett időpontokat, így a BioShock 2 világszerte februrár 9-án jelenik meg, a Red Dead Redemption április 27-én, a Mafia II pedig valamikor 2010 elején.

Translate »