Oldal kiválasztása

Húszmillió felett a SingStar franchise

Húszmillió felett a SingStar franchise
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony roppantul sikeres karaoke-sorozata egy újabb kiemelt mérföldkövet ért el a napokban, megvan a huszadik millió eladott SingStar korong, tessék szépen megtapsolni.

A Sony ügyesen kapta el a casual réteg grabancát még 2004-ben, amikor megjelent az első SingStar korong a kettes számú PléjStációra, majd vég nélkül dőltek a folytatások, így mára megszámlálhatatlan mennyiségű kiadás létezik belőle. Az eddig értékesített mennyiségeket azonban naná, hogy megszámolták, sőt a végén bizonyára pezsgőt is nyitottak, megvan ugyanis a huszadik millió, ami bődületes szám, még akkor is, ha a franchise már nem éppen fiatal, idén öt esztendős. A Microsoft a Lips-szel próbálkozik szeletet hasítani a Sony karaoke-s tortájából, ám a nagy király még sokáig a SingStar maradhat.

 


 

Translate »