Oldal kiválasztása

Left 4 Dead 2 – Visszatérnek az eredeti szereplők

Left 4 Dead 2 – Visszatérnek az eredeti szereplők
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Fény derült a Left 4 Dead 2 jövő év elejét becélző, első letölthető tartalmának részleteire. A Valve közleménye szerint visszatérnek a első rész főhősei, azaz Louis, Bill, Zoey és Francis ismét fegyvert ragadnak.

A Valve által kiadott kommüniké nem túl bőbeszédű, annyi azért kiderült a 2010 elejére datált, The Passing névre keresztelt DLC-ről, hogy az új helyszín, új játékmódok, és egy új fertőzött mellett az első rész szereplői is visszatérnek benne.

 

A két epizód főhőseit egy ügyes csavarral hozzák majd össze a készítők, ugyanis a The Passing a Dead Center utáni eseményeket követi, amikor egy kisvárosban a második rész hőseiként összefutunk a Louis, Bill, Zoey és Francis négyessel. A letölthető tartalom másik érdekessége, hogy a Survival, a Versus és a Scavenge játékmód is új helyszíneket illetve pályákat kap, valamint jó pár vadonatú gyilkolóeszközzel bővül majd eddig sem szegényes repertoárunk. A The Passing DLC kora tavasszal, Xbox 360-ra és PC-re is várható.

Translate »