Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed: Lineage – 1,7 millióan egy nap alatt

Assassin’s Creed: Lineage – 1,7 millióan egy nap alatt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pontosan ennyien voltak kíváncsiak az Assassin’s Creed élőszereplős, több részben tálalt rövidfilmjére, aminek első része a múlt héten debütált a YouTube-on.

Múlt héten kedden vált elérhetővé az Assassin’s Creed: Lineage, mely az Assassin’s Creed 2 cselekményét felvezető élőszereplős, négyrészes minisorozat. A UbiSoft jelentése szerint a megjelenést követő első huszonnégy órában összesen 1,7 millióan tekintették meg a filmet, ami kiváló eredménynek mondható, így bizakodva várhatják a franciák a november 13-át, hisz ezen a napon lesz elérhető és megtekinthető a következő három epizód.

 

Az Assassin’s Creed: Lineage egy előzménysztorit mesél majd el, melyben a főszereplő az Assassin’s Creed 2-ben irányított Ezio édesapja, Giovanni Auditore da Firenze lesz. A film részben CGI, részben élőszereplős a technológiai megvalósításért pedig az a Hybride Technologies felelt, akik korábban a Sin City-n és a 300-on is ügyködtek.

Translate »