Oldal kiválasztása

Darksiders: Wrath of War trailer

Darksiders: Wrath of War trailer
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jövő év elején jelenik meg X360-ra és PS3-ra a Darksiders, mely új trailerrel jelentkezett.

A történet szerint a Háború – ahogy „testvérei” is – egyszerűen megjelenik, s teszi a dolgát, ahogyan az meg vagyon írva: magyarán sétál keresztbe-kasul a Földön és a lába nyomán hullanak a rossz emberek, a jók pedig kapnak egy esélyt arra, hogy eldöntsék a fény, vagy a sötétség oldalán kívánnak hadba szállni, s szép lassan kezdetét veszi az angyalok és démonok mindent eldöntő csatája. Igen ám, de valami borzasztó véletlen folytán a lovasokat idejekorán idézték meg, így az apokalipszis is hamarabb kezdődött a kelleténél. Hogy a dolgok végére járjanak, hősünket megidézik egy tanács elé, ami amolyan semleges „őrzők” gyülekezete. A tanács úgy dönt, visszaküldik Háborút, hogy tegyen rendet a többiek közt. Barátunk ekkor eszmél csak rá, hogy akármekkora hatalma is van, ő is csak egy sakkfigura a nagy játékban, így elhatározza, hogy ő csak azért is független lesz, s felszabadítja a többi lovast is…

Translate »