Oldal kiválasztása

FIFA Interaktív Világkupa 2010

FIFA Interaktív Világkupa 2010
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel egy hét múlva kerül megrendezésre az FIWC magyar fordulója. A FIWC egy egész futball-idényt felölelő globális FIFA videojáték-bajnokság, melyben a világ számos tájáról érkező EA SPORTS FIFA 10 játékosok mérkőznek meg.

A magyarországi selejtező november 28-én indul, 9 órai kezdettel a Pólus Center bevásárlóközpontban. A játékosok a helyszínen felállított 25 PlayStation 3 konzolon kell megküzdjenek a legjobb magyar FIFA játékos kitüntető címért. A nyertes egy PlayStation 3 konzolt és FIFA 10 játékszoftvert vihet haza, valamint az egyik élő FIWC kvalifikációs elődöntő legjobb 16 játékosa közé is automatikusan bekerül – így növelve esélyeit a végső győzelemre!
 
A bajnokság történetében először két idényre bontják a FIWC PlayStation®Network hálózatán folytatott versengését. Az első idény a FIFA 10 október 2-i megjelenésével kezdődött, és 2009. december 18-án ér véget. Az első szezon tíz legjobb játékosa a FIFA konföderációkból továbbjut a döntőbe, melyre a barcelonai Port Olympicban kerül sor 2010. május 1-jén*. Azok a játékosok, akik az első idényben nem jártak sikerrel, megpróbálkozhatnak a döntőbe jutással a 2010. január 4-én induló második szezonban, mely 2010. március 31-ig tart.
 
A 2009 FIWC bajnok, a francia Bruce Grannec mellett 31 döntős fog küzdeni Az Év FIFA Interaktív Világbajnoka (FIFA Interactive World Champion of the Year címért), mellyel meghívó jár a FIFA World Player Gálára, valamint 20 000 dolláros pénzjutalom is. A második helyezett 5 000, a harmadik 1 000 dolláros jutalomban részesül.
 
„Több mint 500 000 játékos küzdött a döntőbe jutásért a tavalyi FIFA Interaktív Világkupán, így ez a legtöbb résztvevővel zajló FIFA bajnokság” – mutatott rá Chuck Blazer, a FIFA Végrehajtó Bizottság tagja és a FIFA Interaktív Világkupa (FIWC) védnöke. „A FIWC egyre népszerűbb minden korcsoportban, és az benne a fantasztikus, hogy bárki részt vehet benne. A játékosok akkor mérkőznek meg egymással, amikor csak akarnak, bárhol is legyenek a világon – ez páratlan lehetőség.”
 
„Mivel már zajlik a való életbeli futballszezon, a FIFA nemzetközi rajongótábora ég a vágytól, hogy megmutassa, mire képes az idei FIFA Interaktív Világkupán, és nem fognak csalódni” – nyilatkozta Matt Bilbey, az EA SPORTS marketingrészlegének alelnöke. „A FIFA fejlesztőcsapat Vancouverben hihetetlenül keményen megdolgozott azért, hogy a játékosok a valaha készült legautentikusabb futballélményben részesüljenek a FIFA 10 játékban. Miután a játék megjelent, izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi játékosközösség megkezdje utazását a FIFA Interaktív Világkupa csúcsai felé a PlayStation 3 segítségével.”
 
„A 2009-es FIFA Interaktív Világkupa igazán egyedülálló bajnokságnak bizonyult, hisz több mint félmillióan vettek benne részt, jelentős részük a PlayStation Network segítségével” – mondta Darren Carter, az SCEE brand- és fogyasztói marketingrészlegének alelnöke. „A FIWC remek példa rá, mit érhetsz el, ha fogod a világ egyik legnépszerűbb játékát, ötvözve a világ kedvenc játékkonzoljával, és megnyitod a közösség előtt. Tűkön ülve várjuk az idei bajnokságot, és minden versenyzőnek sok sikert kívánunk.”
Translate »