Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed 2 – Játékteszt

Assassin’s Creed 2 – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Európai megjelenése előtt tesztelhettük a két évvel ezelőtt debütált Assassin’s Creed folytatását, melyben egy komoly időbeli ugrással a középkori Firenze városában kell majd bérgyilkosként érvényesülnünk.

Két évvel ezelőtt ígéretes produkciónak tűnt az UbiSoft Montreal gondozásában készülő Assassin’s Creed, azonban Jade Raymond bájos mosolya se feledtette a játékosokkal a teljesen elbaltázott játékmenetet, a repetitív küldetéseket, az elhúzódó, egy idő után semmi újat nem nyújtó harcrendszert. Pedig Altair 11. századbeli, Jeruzsálemben, valamint leszármazottjának, Desmond Miles-nak napjainkban játszódó, évszázadokon átívelő története, a titokzatos bérgyilkosok rejtett univerzuma többet sejtettet. Az eredményt már ismerjük, így kíváncsiak voltunk, vajon az Észak-Amerikában tegnap óta, a vén kontinensen pedig november 20-tól X360-ra és PlayStation 3-ra megjelenő folytatás képes-e levetkőzni az első rész idegesítő hibáit és hiányosságait, képes-e olyan és annyi újat mutatni, ami miatt nyugodt szívvel ajánlhatjuk majd olvasóinknak. A választ a következő bekezdésekben találjátok meg.

 

Az Assassin’s Creed 2 ugyanott folytatja a kutakodást Desmond Miles múltjában, ahol tette azt az első rész, azonban Jeruzsálemet és ezzel a keresztes lovagok korát hátrahagyva, közel háromszáz évet ugorva az időben a középkori, reneszánsz, karneváloktól és éjszakai élettől pezsgő Velencében, illetve Firenzében találjuk magunkat. Vagyis az új idősíkban a tizenötödik századhoz közel, 1486-ban járunk, abban a korban, ahol épp a felfedezések és új művészetek születését éljük, ahol Desmond újabb felmenőjével, az itáliai Ezio Auditore di Firenzével ismerkedünk meg, akinek bérgyilkossá válásának útját követhetjük végig a játékban, ugyanis ezúttal nem egy motiváció nélküli, droidként cselekvő, Altairhoz hasonló hőst kaptunk, hanem egy humoros, intelligens, fiatal firenzei nemest, akit egyszerű olaszként ismerünk meg, és akinek életét nyomon követve részesei lehetünk családi tragédiájának. Ezio családja egy véletlen folytán félreérthető konspirációs ügybe keveredik, természetesen gyilkosság áldozataivá válnak, főhősünk pedig bosszúra szomjasan számol le Itália befolyásos, korrupt vezetőivel és a rivális családokkal.

 

De nemcsak a történetmesélésben történtek drasztikus változások. A UbiSoft rengeteg munkával bizonyította, képes önkritikát gyakorolni. A kanadai stúdió az első rész leggyengébb láncszemét, a monoton, ismétlődő küldetéstípusokat kihajította a kukába, így a szekvenciák ismétlődése helyett egy ügyesen összerakott, jól felépített misszióláncot kapunk, ahol tényleg a legeltérőbb típusú küldetéseket kell majd teljesítenünk. Az egymásra épülő kihívások során Prince of Persiát idéző ügyességi pályákat, némi járműhasználatot, mások felkutatását, akciók előkészítését, és még sok más érdekes küldetést kell végrehajtanunk. A változatosságot képviselik a mellékmissziók is, amivel sokkal életszerűbbé varázsolták a játékélményt a készítők, hiszen olyan egyéb küldetéseket vállalhatunk el, mint a levélkézbesítés, különféle versenyek, stb., amik alatt rengeteg gyűjtögethető cuccot – kincsesládák, relikviák, kódexlapok -, és persze pénzt harácsolhatunk össze. Ez pedig egy újabb játékelemet, a kereskedelmet is belecsempészi a háztetőkön ugrálások, őrök és egyéb ellenfelek likvidálása közé, ami így a változatos küldetések mellett, változatos játékélményt is garantál.

 

Megszerzett tallérjainknak természetesen komoly szerepe van a játékban, ami főként családi birtokunk értékének folyamatos feltornázásában, illetve spéci eszközök vásárlásában nyilvánul meg. Előbbi esetében egy gazdasági minijátékról van szó, ahol egyik rokonunk, Mario – aki amúgy a Monteriggoni feje – biztosít számunkra egy villát, ahová családunk fog beköltözni. A mi feladatunk a villa felvirágoztatása, amit az említett csecsebecsékkel díszíthetünk, vagy pénzünk értékének megfelelően renoválhatunk. A kis birodalmunk kezdetben nagyon kevés javat termel ki, de ha ügyesen gazdálkodunk aranytallérjainkkal, akkor megfelelő fejlesztések után több turistát csalogathatunk udvarunkba, ami értelemszerűen több pénzt is jelent. Természetesen dönthetünk úgyis, hogy a helyi látványosságok helyett a kovácsműhelyet korszerűsítjük, ilyenkor ütősebb felszerelésekre tehetünk szert. De megkeresett vagyonunkat a városban is értékes tárgyakra, úgy, mint orvosságra, ütősebb páncélra, esetleg valami spéci gyilkolóeszközre válthatjuk be, de akár ruhákat vagy festményeket is vásárolhatunk. Az orvosságok megjelenése amúgy azt jelenti, hogy a korábbi regenerálódásos rendszer eltűnt, ha megsérülünk egy összecsapás során, akkor bizony a megfelelő életmentő cuccok beszerzése után tudjuk csak rendbe szedni magunkat.

 

Küldetéseink során is komoly hasznát fogjuk majd venni a pénznek, amivel közvetlen segítséget is hívhatunk. Menekülésünk során például kurtizánokat bérelhetünk fel, akik lefoglalják a minket üldöző őrséget, de akár pár tolvajt is felbérelhetünk, akik az őrök figyelmét elterelve, lehetővé teszik számunkra, hogy jól őrzött objektumokba jussunk be. A sor ezzel nem ért véget, hisz némi alamizsna elszórásakor a nép ösztönösen csap le a szétszórt tallérokra, ezzel is egérutat nyerhetünk, ha üldöznek, ha pedig vérdíjat tűznek ki a fejünkre, akkor érdemes lefizetni a szónokokat, akik máris jobb színben tűntetnek majd fel minket. Mindezek apróságok, de az Assassin’ s Creed 2 sokkal jobban és látványosabban hiteti el a játékossal, hogy egy lélegző, élő emberekkel megtöltött városban él, mint ahogy tette azt anno az első rész. A GTA-hoz hasonlóan nyomon követhetjük, mennyire is köröznek minket a rend őrei. Mindezt egy baloldalon található indikátor jelzi, aminek mértékét oly módon csökkenthetjük, hogy letépdessük a rólunk szóló plakátokat, vagy likvidáljuk a minket üldözőket.

 

A harcrendszer ugyan komoly, igazán látványos változáson nem esett át, azért itt is sikerült némi újdonságot belecsempésznie a készítőknek, mely szerencsére nemcsak az új, igencsak látványos fegyverek felhozatalában merült ki. Egyrészt sokkal brutálisabb kivégzéseket hajthatunk végre, ezek kivitelezési módja pedig még inkább dinamikusabb és látványosabb lett, mint az elődben. Új mozdulatok, úgy mint a lefejelés, rúgás, lökés, pofozás változatosságot csempésznek a sima, mezei kardpárbajok monotoniájába, de emellett lehetőségünk lesz az ellenfelek fegyvereit is elvennünk, vagy kiütnünk a kezükből. Egy jól kivitelezett ellentámadás során ugyanis kikaphatjuk az őrök buzogányait, kardjait, tőrjeit, amit egy látványos kombó keretén belül ugyanazzal a lendülettelaz ellenfélbe döfhetünk. Sokat fejlődtek a csendes gyilkolási módszereink is, amit egyrészt új fegyvereinknek köszönhetünk, de ezúttal már behúzhatjuk az ellenfelet a szénakazalba, ahol halkan ártalmatlanná tehetjük. Mindez pedig egy nagyon látványos, folyamatosnak és dinamikusnak tűnő karakteranimációval párosul.

 

A látványra egy percig se lehet panaszunk, a készítők hihetetlen munkát végeztek a korhű Velence és Firenze ábrázolása érdekében. Hatalmas, valódi szabadsággal csábító városokat járhatunk be, ahol végre nem kell hosszú percekig lovaglással töltenünk az időnket, hanem tényleg pillanatok alatt jutunk el egyik pontból a másikba. A környezet változatos, az éjszakai küldetések valami mesések, ilyenkor ugyanis érdemes a város legmagasabb pontjait megmászva, kicsit megpihenni és ámulni a táj szépségeiben, miközben alattunk a polgárok egy karnevál keretén belül tombolják ki egész napos vagy hetes fáradalmaikat. És ha már Velencében járunk, érdemes kipróbálni, milyen a vízben megmártózni, hiszen Ezio Altairral szemben már képes úszni. A pazar látványt egy csúcsminőségben kivitelezett prezentáció, filmszerű kamerabeállítások, folytonos, dinamikus karakteranimáció, a játék grafikájával készült élvezetes átvezető filmek, na és persze egy, az első résznél sokkal érdekesebb történet teszi egységgé. A sztori sok esetben olyan kikacsintásokat és büntetős részeket vonultat fel, amik után percekig nem térünk magunkhoz a döbbenettől. De vajon akadnak-e hibák a játékban?

 

Nagyítóval kellett keresnünk ilyet, és igazából nem is érdemes említeni őket, hiszen olyan apróságokról van szó, amik egy percig sem képesek rontani a játékélményt. Talán a hosszas, kicsit elnyújtott bevezetést lehetne felróni, de igazából ez se rossz, hiszen bizonyára akadnak olyanok, akik most ismerkednek csak a sorozattal, nekik pedig mindenképpen elkell majd a segítség, hogy kiigazodjanak ebben a múltbéli, virtuális világban és olyan bérgyilkosokká váljanak, akikre büszke lehet majd családjuk. Szóval hibák alig-alig, elenyésző számuk ellenére természetesen nem tudunk maximális pontot adni a játéknak, pedig megérdemelné, mert a UbiSoft bebizonyította, hogy érdemes hallgatni a játékosoktól érkező visszajelzésekre, nem árt, ha egy rosszul kivitelezett projekt folytatásában magukba néznek a fejlesztők, és nem az újabb pénzszerzés, hanem valami maradandó megalkotása motiválja őket. A kanadai stúdió munkatársai pontosan ezt tették, minden korábban rosszul működő dolgot kidobtak, és nemcsak lecserélték, hanem gondos odafigyeléssel, valóban minőségi, minden porcikájában gondos odafigyelésről tanúskodó produkciót adtak ki a kezük közül, aminek minden percét öröm volt megélni. Egy igazi katarzis az Assassin’s Creed 2.

 

Értékelés: 9,5/10

Translate »