Oldal kiválasztása

Filmhírek a nagyvilágból

Filmhírek a nagyvilágból
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Igazi traileresővel jelentkezik állandó rovatunk. A Filmhírek a nagyvilágból ezúttal egy Farkasember, egy Sherlock Holmes, egy The Men Who Stare At Goats és egy Black Lightning előzetessel jelentkezik.

Black Lightning:

 

Erről az orosz csodáról eddig vajmi keveset hallhattunk, pedig olyan ismert orosz filmvilágbeli arc áll a projekt mögött, mint a Wanted és az Éjszakai őrség rendezője, Timur Bekmambetov, aki ezúttal csak producerkedik. A filmet Dmitriy Kiselev és Alexandr Voitinsky páros rendezi, a történet pedig egy félénk főiskolás srácot helyez a középpontba, aki édesapjától egy öreg, fekete Volgát kap ajándékba, ami természetesen továbbra se teszi menőbbé a kiszemelt lány szemében. Az ősjárgány azonban spéci képességgel bír, ugyanis képes repülni, amit kezdetben teljesen ártatlan dolgokra – dugók elkerülése – használ majd a főhős, később azonban igazi igazságtevővé válik majd a járgány jóvoltából. A titokra hamar fény derül, egy zseniális bünöző pedig hamar megépíti a maga repülő verdáját, ami természetesen rengeteg spéci fegyverrel felruházva szeli az eget. A film mindössze 8 millió dollárból készült, ami az egész látványos előzetest elnézve igencsak meglepő.

 

Sherlock Holmes:

 

The Men Who Stare At Goats:

 

The Wolfman:

 

Végezetül pedig egy 12(!) oldalas cikk a New Yorker honlapján, ami James Cameron életútját, filmjeit, korábbi munkásságát és a közelgő Avatart boncolgatja. Angolul jól tudok előnyben.

Translate »