Oldal kiválasztása

Gran Turismo 5 – Nyugaton is márciusban?

Gran Turismo 5 – Nyugaton is márciusban?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egyik legnagyobb internetes áruház, az Amazon bedátumozta a Gran Turismo 5 nyugati régióiba szánt verzióját, ami meglepő módon március 31-e lett.

Az idei TGS-en jelentette be a Sony, hogy Japánban 2010. március 31-én jelenik meg a többszöri halasztást elszenvedett Gran Turismo 5, míg az amerikai és európai premierről később kapunk majd tájékoztatást. Az egyik legnagyobb internetes áruházlánc, az Amazon elébe ment a bejelentésnek, és újrdátumozta a nyugati régiókba szánt GT 5-öt. Az áruház szerint a nyugati verziók egy napon érkeznek a japán kiadvánnyal, ami azért is meglepő, mert akkor talán a Sony ezt is bejelentette volna a szeptember TGS-en.

 

A dátum tehát nem hivatalos, a Sony egyelőre nem kommentált a szóbeszédet.

Translate »