Oldal kiválasztása

Silent Hill – Folytatást kap a mozifilm

Silent Hill – Folytatást kap a mozifilm
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A The Hollywood Reporter jelentése szerint folytatást kap a 2006-ban debütált Silent Hill mozifilm, ráadásul ismét összeállhat a régi csapat, vagyis Roger Avary és Samuel Hadida.

Még nem tudni, hogy mikor, de biztosan folytatódik a 2006-ban megjelent első Silent Hill mozifilm, mely többek között olyan színészeket vonultatott fel, mint Radha Mitchell, Sean Bean, Laurie Holden, Deborah Kara Unger, Kim Coates. A produkciót három évvel ezelőtt Christophe Gans rendezte és összesen 97 millió dollárt hozott a stúdió konyhájára. Ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy folytatást kapjon a film.

 

A The Hollywood Reporter szerint forgatókönyvíróként visszatér Roger Avary, a produceri teendőket pedig a másik visszatérő Samuel Hadida látja el. Egyelőre nem tudni, mikor is fog megjelenni a második rész.

Translate »