Oldal kiválasztása

Champions Online – Exkluzív képek a játékból

Champions Online – Exkluzív képek a játékból
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kollégánk, Zotya még a megjelenés előtt próbaköröket futhat a hamarosan megjelenő szuperhősös MMO-ból, a Champions Online-ból, amiből ma délután leszállította nekünk az első exkluzív képeket.

Napokon belül, szeptember elején jelenik meg a Cryptic legényeinek legújabb, szuperhősös masszívan multiplayer online szerepjátéka, a Champions Online, amit szerkesztőségünk egy megjelenés előtti tesztnek vethet alá, így ma délelőtt Zotya jóvoltából felkerültek az első exkluzív in-game felvételek, míg napokon belül az első részletesebb élménybeszámoló is befut a már végleges verziót próbálgató kolléga tollából.

 

Közben a cég kreatív igazgatója, Jack Emmert egy interjúban elárulta, évente minimum három, maximum négy tartalmi frissítést szeretnének a játékon eszközölni, vagyis minden harmadik hónapban valami frissítés érkezne a játékhoz, melyek között akad majd ingyenesen elérhető, de akad olyan is, amiért némi pénzmagot kell feláldoznunk. Emmert a beszélgetés során azt is leszögezte, az első DLC-k egyike gyakorlatilag a megjelenés napján elérhető lesz, vagy legalábbis utána nem sokkal.

 

Ha esetleg szeretnél felkészülni a szeptemberi premierre, akkor exkluzív beszámolónk előtt vesd rá magad a játék gépigényéről szóló hírünkre, vagy szintén korább, exkluzív interjúnkra, amit a játék producerével, a legendás Bill Roperrel követtünk el.

 

UPDATE: Közben kikerült élménybeszámolónk első felvonása, illetve galériánk is bővült egy nagy adag exkluzív felvétellel, amiket ITT és ITT tudtok nagyító alatt meglesni.

 

UPDATE#2: Időközben újabb és még újabb képeket is kipakoltunk.

 

UPDATE#3: Íme, itt az élménybeszámoló második felvonása.

 

UPDATE#4: Elkészült az élménybeszámoló harmadik része.

 

UPDATE#5: Újabb és még újabb képek.

 

UPDATE#6: A hétvégi képadag.

 

UPDATE#7: Két újabb galéria. Egyik, másik.

 

UPDATE#8: Exkluzív interjú Bill Roperrel, a játék fejlesztési igazgatójával.

 

UPDATE#9: Megszületett az élménybeszámoló negyedik, utolsó része.

Translate »