Oldal kiválasztása

Need for Speed: SHIFT – Hazai celebek rótták a köröket

Need for Speed: SHIFT – Hazai celebek rótták a köröket
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hazai sztárok krémjéből csemegézett az Electronic Arts, így aztán a száguldó cirkusz hazánkba látogatása okán több hazai celeb elsőként próbálhatta ki a Need for Speed: SHIFT-et.

Hazánk hírességei is Forma1 – lázban égtek az elmúlt napokban, így mindent megtettek, hogy minél közelebbről kipróbálhassák az autócsodákat, ki a valóságban, ki pedig virtuálisan. Horváth Éva és Stohl András, a Reggeli műsorvezetői a játékrajongók körében igazán szerencsésnek mondhatók, ugyanis ők nem csakhogy Magyarországon, de a világon is elsők között próbálhatták ki a szeptemberben megjelenő, vadonatúj Need for Speed Shift játékszoftvert.
 
 Higgyék el, a valóságban nem így vezetek. A látszat most kifejezetten csal, állíthatom, hogy az úttesten tudom egyébként tartani az autót, csak a kontroller használatát még szoknom kell” – nevetett az RTL Klub Reggeli című műsorának háziasszonya.
 
 A Budai Vár Box utcájában húsz, ingyenesen használható szimulátor egyikét próbálta ki a tajvani világjátékok aranyérmese, Bárdosi Sándor, megmérkőzve a Crystal frontemberével, Kasza Tibivel. A csatát a Danubius Pirítós élőben közvetítette, Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon Jani sportriportereket meghazudtoló módon közvetítette a helyszínen zajló izgalmakat. Így a hallgatók is átélhették, micsoda parázs hangulat alakult ki a birkózó és a zenész párharca során.
 
A hazai rallyvilág közkedvelt pilótája, Turán Frigyes miután elképesztően látványos autózással felvezette a világhírű Forma1-versenyző, David Coulthard produkcióját, maga is beszállt egy kis virtuális száguldásba.
 
Autóversenyzőként leginkább azt élvezem, ha virtuálisan is csatázhatok másokkal. Amikor a haverokkal leülünk játszani, vérre menő küzdelmet vívunk egy-egy tizedmásodpercért” – nyilatkozta mosolyogva Turán Frici. „Ha szakmai szemmel nézem, ezzel a játékkal már a versenyzéshez használható precizitás is fejleszthető.
Translate »