Oldal kiválasztása

Mass Effect 2 – Előzetes

Mass Effect 2 – Előzetes
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jövő év elején érkezik meg a Normandy legénységének legújabb, folytatásos kalandja, melyben Shepard kapitánnyal az élen, ismét az emberiség védelme lesz a legfőbb feladatunk.

A 2007-ben először X360-ra, majd tavaly nyáron PC-re is megjelenő Mass Effect-ről már a kezdetek óta ismert tény, hogy a kanadai BioWare egy három részből álló trilógiának tervezte a játékot, így Shepard kapitány és a Normandy legénységének csavarokkal, árulással, szerelemmel és kalandokkal teli története bizony nem ér véget egyhamar. Az űreposz folytatását az év elején jelentette be a Baldur’s Gate-t és a Knights of the Old Republic-et is jegyző fejlesztőcsapat, az első valamirevaló, friss, ropogós információk pedig csak az idei, múlt hónapban tartott E3-on láttak napvilágot, így időszerűnek láttuk, hogy a jövő év elején, feltehetőleg 2010. januárjában PC-re és X360-ra készülő Mass Effect 2 érdekes újításairól szóló információkat egy csokorba gyűjtsük.

 

A Mass Effect második részében az emberiségnek nincs ideje az ünneplésre, így Saren bosszújának megakadályozása után egy újabb, sokkal fenyegetőbb problémával kell szembenéznünk. A sztori vezérszála szerint ugyanis galaxisszerte tűnnek el emberi telepesek. A rejtélyes eltűnések hátterében egy ismeretlen, eddig nem ismert ellenség áll, így Shepard kapitány vállalja az öngyilkos küldetést, hogy kiderítse, ki állhat az egész mögött. Az akcióra a Cerberus vállalat fejesétől kap engedélyt, így újraverbuvált legénységével a Normandy fedélzetén ismét bebarangolja a végtelen galaxist, hogy megoldja a titokzatos rejtélyt. 

 

A történet megkezdése előtt lehetőségünk lesz az első rész végén elpakolt mentéseinket ismét felhasználni, vagyis a játék projekt igazgatója, Casey Hudson korábbi kijelentései, miszerint vigyázzunk a mentéseinkre, nem volt légből kapott. A trilógia legelső részében fejlesztett karakterünk megszerzett tapasztalatát és képességeit ugyan nem exportálhatjuk át, de minden egyes korábbi cselekedetünk, döntésünk kihatással lesz a folytatásban is. Természetesen, ha nem játszottunk az első résszel, vagy letöröltük mentéseinket, akkor sincs probléma, a Mass Effect 2 azok számára is játszható lesz. Ugyanez természetesen igaz lesz a harmadik részre is, így a történet során dédelgetett karaktereinkkel érdemes kezesbárányként bánni, ugyanis ha egyszer elhaláloznak, akkor a történetből teljes egészében kiradírozzuk őket. Ugyanez igaz csapattagjainkra, vagy a második részben felbukkanó azon szereplőkre, akikhez valamilyen módon közünk lesz. Vagyis ha a folytatásban Shepard kapitány bőrére vigyázunk, akkor nem kizárt, hogy a harmadik részben is visszatér. Ennek részletei egyelőre nem tisztázottak, az se biztos, hogy Shepard már a második rész elején visszatér. Nem kizárt, hogy csak a történet második felében csatlakozik legénységünkhöz.

 

A folytatás több fronton is megújul, így az előző részhez képest nemcsak egy grafikailag feltupírozott második részt kapunk. A fejlesztők többek között módosításokat hajtottak végre a harcrendszerben, a karaktermodelleknél, és új fegyvereket, planétákat, szereplőket, fajokat és járműveket is kapunk. Az első rész egyik legnagyobb, legbosszantóbb hibája a harcrendszer volt, amit a BioWare alaposan átdolgozott, így sokkal modernebb lett elődjénél. Szorosabban együtt kell működnünk a csapattagokkal, egyszerűbb, könnyebb lesz a különböző speciális képességek választása, és a fegyverek közötti váltogatás, azok fejlesztése is megújult, így a folytatás sokkal inkább lesz akciójáték, mint egy szerepjáték, ami természetesen nem baj, a második rész történetvezetése, stílusváltása egyszerűen megköveteli. A harcok során lehetőségünk lesz kombinálni a fegyvereket és speciális képességeinket, így ezek együttes használatával szorult helyzetekből sűrűn kivághatjuk majd magunkat. Az első részben bevezetett formula tér vissza, csak kiegészítve. Összesen kilenc új fegyverosztály kap helyet a második Mass Effectben, amiket komoly hatásfokkal működő erőkkel kombinálhatunk. Például ha a rakétavetőt egy nagy erejű lökéshullám gerjesztésével párosítjuk, akkor lehetőségünk lesz a fedezék mögött megbújó ellenfelet kilökni onnan, majd a rakétavetővel levadászni.

 

Újítás, hogy a játékból eltűnnek az orvosi segélycsomagok, a fejlesztők a Gears of Warból kölcsönözték a regenerálódás rendszerét, így főhősünkkel csak fedezékbe kell bújni, életenergiánk pedig újra feltöltődik. Teljesen megújul a sebzés rendszere is. A folytatásban ezúttal testrészekre célozva sokkal hatásosabb sebzést érhetünk el. Ha például az egyik organikus robot fejét becélozzuk, akkor egy komolyabb karabéllyal egy lövéssel leszedhetjük a nyakáról. De ha a lábat vagy a kart vesszük célba, akkor az is olyan mértékű előnyhöz juttat minket, amit taktikailag mindig érdemes lesz kiaknázni. Értelemszerűen egy sérült karral nehezebb célozni, vagy fegyvert fogni, míg egy ellőtt lábbal lelassul ellenfelünk, nem tud menekülni, vagy megfelelő időben reagálva pozíciót váltani. A Mass Effect 2 irányítása is pofozáson esett át, így sokkal egyszerűbb lesz társainknak parancsot osztogatni, felszerelésekkel ellátni őket.

 

A Mass Effect 2 sztorija a fejlesztők szerint sokkal komorabb, sötétebb lesz. Hudson elmondása szerint a három rész közül ez lesz a legkeményebb epizód, mely felér egy igazi öngyilkos merénylettel, hiszen itt a szó legszorosabb értelmében az emberiség léte a tét. Döntéseink minden eddiginél fontosabb szerepet kapnak majd, fontos kapocs lesz a szerelem és a morális kérdések közötti ésszerű lavírozás. Minden egyes cselekedetünk emberéletekbe kerülhet, így sokkal több barátunk vagy ellenségünk halhat meg választásaink nyomán, így jóval nagyobb befolyással bírunk majd a történetre, mint valaha. Ennek következtében több alternatív befejezés vár ránk, vagyis a játék újabb és újabb újrajátszása során is érhetnek meglepetések minket.

 

Tovább bővül a Mass Effect 2 univerzuma, így új fajok, köztük a Drell és Thane is szerephez jut majd a játékban. Utóbbi egy bérgyilkos, aki a történet előrehaladtával csatlakozni fog csapatunkhoz. Természetesen lesznek új planéták is, mint például a Kroganek és Asarik otthonát, az Illiumot, mely erősen hajaz a Star Wars-beli Coruscantra. Az Omega pedig amolyan anti-Citadel lesz, valamint a történet szempontjából fontos helyszín lesz a Cerebus vállalat anyahajója. Megújul az inventory, illetve a járművek kezelési felülete/rendszere. A Mako-nál sokkal jobb vezetési élményt ígérő járművet ígérnek a fejlesztők, ami valljuk be, rá is fér a játékra. A "lift rendszer" is renováláson esik át, amit főleg a rajongók kritikái alapján gondolnak újra a BioWare-nél, így ha minden igaz kevesebb töltési idő vár ránk, hogy a sztori folyása folyamatosabbnak tűnjön, valamint technikai újítás, hogy a textúrák végre nem "ugrándoznak" betöltéskor.

 

A Mass Effect 2 tehát minden tekintetben felülmúlhatja az első részt, hiszen annyi és olyan minőségű újításokat eszközöl benne a BioWare, amit más csapat sose tenne meg, ráadásul erőforrása se lenne rá. A kanadaiak egyértelműen felül akarják múlni az első rész sikereit, és erre minden esélyük megvan. Márcsak ki kell várni a játék 2010-es premierjét, ami PC-re és X360-ra esedékes.

Translate »