Oldal kiválasztása

Fight Night Round 4 – Játékteszt

Fight Night Round 4 – Játékteszt
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Június végén a polcokon kívül szerkesztőségünkbe is befutott az EA Sports egyik legsikeresebb franchise-ának, a Fight Night Round legújabb epizódja, mely ismét elérhetetlen magasságokba emeli a boxvilág etalonjának számító szériáját.

Az Electronic Arts megannyi sportjátéka közül töretlen népszerűségnek örvend a 2004-ben megjelent Fight Night Round, mely az eltelt öt év alatt további két résszel örvendezte meg a boxvilág rajongóit. A sorozatot készítő és a ’90-es évek elején alapított EA Sports olyan magasra tette a lécet – főleg a harmadik résszel -, hogy a konkurencia a mai napig nem képes megfelelő ellenlábast kipréselni magából, így a kaliforniai csapat lényegében minden egyes új rész megjelenésekor a saját maga által felállított szintet próbálja átugorni. A Fight Night Round negyedik része pedig a szokásos minőséget képviselve, azon kicsit túl is lépve könnyedén ugorja át ezt a lécet, így a bunyós játékok kedvelői ezúttal is egy minden tekintetben profin összerakott produktumot kaptak.

 

A negyedik részt az EA Chicago romjaiból összeverbuvált és az EA Canada-hoz csatlakozott új tagokkal erősített kanadai divízió készítette. A csapat a Fight Night Round 3 által igencsak magasra tett elvárásokat próbálta átugrani, és ahogy a bevezetőben említettem, ez sikerült is nekik. Új karrier módot, hihetetlenül élethű, minden apró részletre kiterjedő körítést, teljesen megújult irányítást kapott a negyedik rész, ami ugyan a profik számára először kicsit furcsának hathat, a játékhoz mellékelt tutorial mód annyira ügyesen lett össze tákolva, hogy az ott megtanított mozgásokkal és a kontrollerrel való újfajta irányítással lényegében percek alatt megbarátkozik az ember. Persze a tökéletes mozgás, a megfelelő erejű ütések és reflexeink megfelelő időben, gépfelé történő közvetítése időbe telik, a sok gyakorlás majd megteszi hatását. Ezen kívül egy renovált, a mai igényeket minden tekintetben kielégítő, talán azt túl is szárnyaló fizikai rendszer kapott helyet a játékban, valamint a Fight Night Round 4 minden tekintetben nagyobb sebességbe kapcsolt, sokkal pergősebbek, élvezetesebbek a ringben az összecsapások.

 

Tesztünk során egy X360-as verziót nyüstöltünk, így ennek irányításáról elmondhatjuk, hogy továbbra is rendkívüli és egyedi. A bal analóg karral bírjuk mozgásra bunyósunkat, a jobb kar forgatásával pedig a különböző típusú ütéstípusokat vihetjük be. Balra húzva karakterünk a bal kezével, jobbra húzva meg a jobb kezével üt,  ezt pedig a jól megszokott módon, a kar forgatásával lehet kombinatív mozgásokká varázsolni.  Gyors egyeneseket, parasztlengőket, horgokat, vagy más ütéstípusokat vihetünk be ellenfelünknek . A bal ravasz és a bal kar kombója az elhajlásokra szolgál, míg a jobb ravasszal védekezni lehet, az pedig, hogy melyik testrészünket óvjuk, szintén csak rajtunk múlik. A megfelelő stratégiát a ringben úgy alakíthatjuk ki, hogy a menetek szünetében amolyan statisztikaként lekérhető lesz, hogy mennyi ütést kaptunk, azokat hova kaptuk és mennyire gyengítettek le minket, de az is lekérhető, hogy mi mennyi csapást mértünk ellenfelünkre, illetve, hogy a következő menetben lehetőségünk lesz-e kiütni. A harmadik részben alkalmazott vizes borogatás, vaxolás és a frissítés egyéb módszerével szakított az EA, helyette a menetekben megszerzett pontokat az életerő, az energia és a védekezőképesség visszatornázására használhatjuk fel. Az a taktika például alapból a kukába hajítható, hogy állandó védekezéssel kibekkeljük a meneteket, ugyanis az ellenfél alkalmazkodik az alapfelállásunkhoz, a taktikánkhoz, így mindenképpen célszerű gyors, meglepetésszerű, kemény ütések bevitelével próbálkozni. Ezekkel a hirtelen próbálkozásokkal akár pillanatok alatt padlóra küldhetjük majd az ellenfelet.

 

A játékban a mesterséges intelligencia tehát jónak mondható, de mégsem tökéletes. Az ellenfél alkalmazkodása ugyanis pillanatok alatt kiismerhető, az igazi erejét pedig úgyis csak a Legacy módban mutatja meg az MI, hiszen itt többféle harcossal kell megvívnunk, hogy a világ tetejére jussunk. Ebben a módban egy amatőr bunyóst alakítva vágunk neki a hosszú útnak. Feladatunk nem más, mint a boxvilág ranglétráját megmászva a legnagyobbak közé beverekedjük magunkat, hogy aztán bajnokként vonulhassunk vissza. Ebben a játékmódban súlycsoporttól függően különböző öveket nyerhetünk el, illetve különböző címekre tehetünk szert. Ilyen például az Év boxolója, az Év legjobb meccse vagy az Év legjobb védekezője. Az egyetlen probléma ezzel, hogy a rendszer önkényesen osztja ki ezeket a címeket, így hiába rendelkezik harcosunk mondjuk 6-0-0-s mutatóval, akadt olyan eset, hogy a 5(2)-3-0 mutatóval rendelkező bunyós kapta meg a kitüntetést. A módusz ezen kívül naptárt, valamint népszerűségi rendszert is tartalmaz. Előbbiben bejelölhetjük, hogy kihívóinkkal mikor akarjuk majd megvívni a meccset, hogy mikor és mennyit akarunk edzeni, míg utóbbiban pedig statisztikáinkat nézhetjük vissza, ahol bevitt, sikeres ütéseinket is feleleveníthetjük majd.

 

A negyedik részben ezúttal majdnem 50 boxoló képviselteti magát, különböző súlycsoportokban – könnyű, közép, nehéz. Olyan nevekkel találkozhatunk, mint Maco Antonion Barrera, Arturo Gatti, Sugar Ray Robinson, Erik Morales, Shane Mosley, Julio Cezar Chavez, Ricky Hatton, Roy Jones Jr., Eddie Chambers, Mike Tyson, Muhhamad Ali, vagy a legendás Lennox Lewis. Ezen kívül még egy karakterkészítő program is helyet kapott a programban, amivel saját bunyóst is kreálhatunk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint beállni a kamera elé, hogy fizimiskánk "bescannelése" után egy valóban egyedi boxolót hozzunk össze, akivel aztán végigverjük majd a világ legjobbjainak digitális mását . 

 

A Fight Night Round negyedik része egy jól kidolgozott online játéklehetőséggel is rendelkezik, ahol virtuális bunyósunkkal nekivághatunk a Világbajnokságnak, online módban. A rendszer képességeink szerint csoportosít minket, így a játékosok könnyű-, közép -és nehézsúlyban mérethetnek meg. A ringen belül küzdelem övekért zajlik, amiket nemcsak megnyerhetünk, de egy-egy gyengébb teljesítményünk után akár el is veszíthetünk. Bunyósunk minél több meccset vív, annál tapasztaltabb lesz, és mérkőzésről mérkőzésre szintet léphet, hogy aztán a legnagyobbak között vívhassa meg ringbéli ütközeteit.

 

A Fight Night Round 4 egy igazán élvezetes, minden tekintetben stílusának legjobb játéka, amiben a hihetetlen látvány mellett egy egész jól működő karriermód is helyett kapott a játékban. Az online játékmód lehetősége csak hab a tortán, bár ennek megfelelő működéséhez jó, ha még páran csatlakoznak majd a klubhoz, de idővel biztosan kialakul majd egy stabil közösség, akikkel élvezetes meccseket vívhatunk. Az ütések, és úgy általában az egész játékban, főleg a ringben felcsendülő hangok tökéletesek, az ütésekkor megfeszülő izmok, a fröcsögő vér látványa hihetetlenül realisztikus, ráadásul egy profin összerakott visszajátszó módot is kapott a negyedik epizód.

 

Értékelés: 8,9/10

Translate »