Oldal kiválasztása

Front Mission Evolved érdekességek

Front Mission Evolved érdekességek
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix E3-on leleplezett új játéka, a Front Mission Evolved a kiadó egyik ismert projektjének folytatása, azonban a Double Helix csapata ezúttal nem stratégiai aspektusból közelíti meg a produkciót.

A Double Helix tehát egy vérbeli akciójátékká formálja át a franchise-t és Jeremy Lee, a játék fejlesztéséért felelős úriember elmondása szerint azért hozták meg ezt a döntést, mert szerették volna, ha a játékos átéli, milyen is a csatamezőn, monduk egy Wanzerként ténykedni. Inspirációt olyan produkciókból nyertek, mint a Call of Duty széria vagy a Rainbow Six: Vegas. A játékmechanizmus alapvetően a Call of Duty-ban megismert elemekre épül, csak itt két csapat lesz, akik ugyanazon célért küzdenek majd meg.

 

Ezen kívül arra is fény derült, hogy saját robotok kreálásakor rengeteg lehetőségünk lesz egyedivé tenni gigantikus fémóriásunkat, így a fegyverzeten, páncélborításon, festésen át mindent saját magunk állíthatunk majd be. Rengeteg elemet emelnek át a fejlesztők a korábbi Front Mission részekből, de mindezt úgy szeretné megvalósítani a Double Helix, hogy a kornak megfelelő igényeket is kielégítse, valóban egy friss, üde produkcióval térhessen vissza a sorozat.

 

A többjátékos módról egyelőre annyi infó látott napvilágot, hogy a játék ezen módusza alapvetően csapatorientált lesz, így a haverokkal összeverődve saját bandát toborozhatunk, ahol hőseinket teljesen egyedivé varázsolva vághatunk neki a többjátékos örömöknek. A csapatban mindekinek meglesz majd a maga szerepe, lehetünk mesterlövészek, nehéz páncélosok, akik gyalogosokként rontanak majd előre, de akár támogatást is biztosíthatunk csapattársainknak.

Translate »